A lehetetlenre várni kell Nyomtatás
2011. május 03. kedd, 00:00
A csodákat azonnal megoldjuk, a lehetetlenre kicsit várni kell – így szól a gyakran látott (számomra ismeretlen szerzőtől származó) idézet. Azonban ahhoz, hogy egy feladat ne legyen lehetetlen, vár némi tennivaló az értékesítőinkre, már ha a cég szeretné

A csodákat azonnal megoldjuk, a lehetetlenre kicsit várni kell – így szól a gyakran látott (számomra ismeretlen szerzőtől származó) idézet. Azonban ahhoz, hogy egy feladat ne legyen lehetetlen, vár némi tennivaló az értékesítőinkre, már ha a cég szeretné megkapni jogos pénzét egy termék értékesítése, vagy leszolgáltatása után.

Vicinális helyett TGV

Egyszer belefutottunk egy ügyfélbe, aki az akkori egyik értékesítőmmel kötött egy szerződést, amiben kikötött magának pár – kizárólag őt védő – pontot. El is kezdtünk így dolgozni (ez a mi hibánk volt), csináltuk, csináltuk, majd rájöttünk, hogy nem vezet eredményre a mód, ahogy elindultunk. Eddig ez egy unalmas történet, az izgalmak csak ez után jönnek: amikor láttuk, hogy lehetetlent várna el, jeleztük neki mindezt. Addigra már túl voltunk jó pár hétnyi befektetett munkán, és – egy hasonlattal élve – az alapzatot és a szobor körvonalait már kivéstük. Folytatva a példát (a való életben értelemszerűen nem szobrászkodás volt a szerződés tárgya), tény és való: ő márványszobrot kért, tökéletesen kifaragva, adott méretben, házhoz szállítva – egy bevásárlóközpontbeli kerti törpe áráért. Majd, saját gondolatmenetét folytatva, visszakérte a pénzét, mondván, nem kapta meg, amit kért – és bár a kialakított alapzaton és körvonalakon már csak keveset kell dolgoznia, úgy ítélte meg, hogy mi semmit sem tettünk az ügy érdekében.

Némi vitatkozás után előkerítettük a megrendelőlapot, amit egy akkor már csak volt kolléganő vett át és egy volt értékesítő írt alá: tényleg le volt írva, hogy a kerti törpe áráért mi exkluzív szobrot vagyunk kötelesek leszállítani. Ugyan több ponton kifogásolható lett volna a történet (a morális vonatkozástól eltekintve is), én úgy döntöttem, visszaadjuk a pénzt, mert ilyen emberekkel nem szeretnék üzletelni semmilyen szinten. A tanulság ebből a kicsit kitekert sztoriból kettős:

  1. NAGYON figyeljen oda rá, pontosan mit írnak alá, vesznek át, fogadnak el munkatársai! MINDENT írasson le velük is, mert komoly problémák származhatnak az „én elmondtam az Önök volt kollégájának világosan szóban, hogy…” kezdetű reklamációkból.
  2. alaposan válogassa meg vevőit! Nem éri meg a lelkét kitenni olyan „partnerért”, aki aztán vélt vagy valós kifogásokkal támad folyamatosan, és nem a konstruktív együttműködésre helyezi a hangsúlyt.
     

Németh Zoltán
Lépéselőny Virtuális Irodaház
A kisvállalkozások üzleti partner keresési mentora

Egyetért? Tiltakozik? Írja meg nekünk véleményét erről - klikk ide!
Szeretne akár több ezer céget Excel formában, kényelmesen megkapni, feldolgozni?
A Lépéselőny hatalmas, mintegy 21.000 céget tartalmazó adatbázisából több szempont szerint (földrajzi elhelyezkedés, árbevétel, létszám, tevékenységi kör, kapcsolattartó beosztása) gyűjthet ki Önnek megfelelő partnereket.
Szeretné, ha Önnek nem kellene ezzel foglalkoznia, mégis megkapná Excelben az Önnek szóba jöhető partnerek adatait?
VEGYE FEL A KAPCSOLATOT MUNKATÁRSUNKKAL, HA ÉRDEKLI EZ A LEHETŐSÉG!
KATTINTSON IDE, ÉS KÜLDJE EL NEVÉT ÉS TELEFONSZÁMÁT!
ÉRDEKEL, HOGY TUDNÉK AKÁR TÖBB EZER POTENCIÁLIS PARTNERT LETÖLTENI SAJÁT HASZNÁLATRA!

 


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketingképzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e-mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.