Növekedési pályán a Vodafone Magyarország |
2008. június 05. csütörtök, 06:22 | |
24 %-kal nőtt a Vodafone Magyarország |
„A 177 000 nettó alapon számított új ügyfél jó eredmény az erősen telített piacon zajló éles versenyben. Elégedettek vagyunk, hogy a fő mutatók szerint jó teljesítményt sikerült elérnünk a 2007/2008-as pénzügyi évben, mely a Vodafone számára a változások éve volt.” – nyilatkozta dr. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. „A Vodafone Magyarország ügyfélköre továbbra is bővül. 2008. március végén elértük a 2,34 milliós ügyfélszámot, miközben árbevételünk is 7,7%-kal (a hívásvégződtetési díj csökkentésének hatását nem számítva) nőtt az előző évihez képest. A mobil internet térhódítását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a napi adat forgalmunk mennyisége 135 –ször nagyobb, mint 1 évvel ezelőtt. Stratégiánkban kiemelt figyelmet kaptak a havi számlás ügyfelek, ennek köszönhetően tartós növekedés mutatkozik ebben az ügyfélkörben, amely 24,0%-kal bővült az elmúlt 12 hónapban. Ez is azt mutatja, hogy az ügyfelek bíznak bennünk, és hűségesek hozzánk” – fűzte hozzá.
A Vodafone Magyarország teljes ügyfélkörében 38,9%-ról 44,6%-ra bővült a havi számlás ügyfelek aránya az előző évhez képest, ami a havi számlás ügyfelek számát tekintve 24,0%-os növekedésnek felel meg.
- Az árbevétel 7,7%-kal bővült (a hívásvégződtetési díj csökkentésének hatását nem számítva)
- A szolgáltatási árbevétel a hívásvégződtetési díj csökkentése ellenére 0,4%-kal nőtt az előző évhez képest- A nemzetközi roaming-árbevétel 14,1%-kal nőtt az egy évvel korábbi értékhez képest- A Vodafone Magyarország nettó alapon számítva 177 000 új ügyfelet szerzett a 2008. pénzügyi évben *- A havi számlás ügyfélkör 24,0 %-kal bővült az elmúlt 12 hónapban- A záró ügyfélszám 8,2%-kal nőtt- A hívások percben számított volumene 17,6%-kal emelkedett- A napi adat forgalom mennyisége 135 –ször nagyobb, mint 1 évvel ezelőtt (a 2007/2008 pénzügyi év adatai alapján)
Forrás: Vodafone Magyarország
Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!
Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →