Kapolcs - bűvészkedés névvel és pénzzel |
2008. június 26. csütörtök, 06:10 |
Harmadszor nevezték át idén a 19 éve futó Balaton-felvidéki fesztivált, a „Völgyet”Márciusban kiderült, nem Művészetek Völgye, hanem Bűvészetek Völgye lesz, most pedig már Kapolcsi Bűvészeti Napoknak hívják a rendezvénysorozatot. Az esemény költségvetését 60 millióra becsülik, de hogy ez honnan folyik majd be, egyelőre nem tudják a szervezők.
Mint arról a Kreatív Online korábban beszámolt, anyagi okok miatt idén elmarad a 19 éve megrendezett Művészetek Völgye. Márta István főszervező, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke úgy fogalmazott, idén az összes pályázati lehetőségtől elestek: az Önkormányzati Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium 50 millió forintnál nagyobb költségvetésű, kiemelt rendezvényeket támogató pályázatától azért, mert ezen a balatoni régió nem indulhat, a régiót érintő pályázaton pedig azért, mert az Európai Unió egyik rendelkezése kizárja őket. A megszokott fesztivál helyett megrendezendő, annál alacsonyabb költségvetésű (a tavalyi 197 millió forinttal szemben 144 millióra tervezett) Bűvészetek Völgyét márciusban jelentették be a szervezők.
Tovább a teljes cikkhez →
Kérdése van a cikkhez? Írja meg az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketing képzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben. |