Fesztiválok vonzzák a magyarokat Nyomtatás
2010. március 25. csütörtök, 03:00

03_25mark1Bár 2010 második felére a megkeresések és az érdeklődések alapján már látszik a fény az alagút végén, Róna Iván, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója szerint az idei balatoni szezon még aligha szól arról, hogy ismét külföldiek tömegei lepik el a partot.
A Napi Gazdaság szerdai számának cikke.


Az itteni szolgáltatók a szakember szerint jobban járnak, ha terveiket a magyar kereslet növekedésére alapozzák - ez a vendégéjszakák 1-2 százalékos növekedésével járhat. Sokat számít az is, hogy az átlag magyar nem mond le továbbra sem az utazásról, ám a célállomás meghatározását vélhetően az utolsó pillanatra hagyja, akkor pedig főleg a pénztárca segít a döntésben. A Balaton vonzerejét növelheti, hogy a fesztiválok évében külön programpont lesz a Balaton, a fesztiváltenger elnevezésű programsorozat.

Az MT marketingbüdzséjében az idei kampány promotálása egy több mint 10 százalékos, elkülönített alapból folyik - innen jut a kisebb-nagyobb balatoni rendezvényekre is. Róna szerint ugyanakkor jó néhány balatoni nagyrendezvénynek - az alsóörsi Harley-találkozónak vagy éppen a Balaton Soundnak - már nem kell "cégér", azok az elmúlt évek sikerei alapján vonzzák a turistákat.

Az utóbbi években folyamatosan fejlődött a balatoni vendéglátás színvonala, az itteni szolgáltatók döntő része már nem egy év alatt akar meggazdagodni az MT vezérigazgatója szerint. A szolgáltatások esetében ugyanakkor a szűkülő piac komoly árversenyt indukált - ez legjobban a szállásadóknál látszik: a balatoni szállodák árazása átlagosan egy csillaggal alacsonyabb szintre van "belőve", mint amilyen szolgáltatást tudnak kínálni az ügyfeleknek.

Forrás: Napi Gazdaság

www.napi.hu

A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, az online marketing gyakorlati kipróbálására tökéletes helyszín. Keresőmarketing és marketing képzések, weboldalkészítés és keresőoptimalizálás, e mail szolgáltatások profi színvonalú kivitelezéséhez szükséges tudásanyagok mind megtalálhatók a Lépéselőnyben.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.