K&H-Google: lemaradnak a cégek mobilbarát weboldal nélkül Nyomtatás
2018. február 06. kedd, 00:00

A magyar kis-, és középvállalkozásoknak (kkv) csupán fele aktív digitálisan, több mint felének honlapja sincs, ezért a kkv-szektornak a digitális fejlődéssel együtt mobilra optimalizált weboldal létrehozását javasolták a szakértők a K&H és a Google Magyarország által közösen szervezett ingyenes, Google Digital Workshopon. Az MTI-nek küldött tájékoztatás ismerteti: felmérések szerint a napi több órányi internetezés 40 százaléka mobilon történik, és a pénzügyi tranzakciók 65 százalékát is erről az eszközről indítják.


A közlemény szerint a digitalizáció egyszerre jelent kihívást és lehetőséget a kkv-szektornak, amivel egyelőre kevés cég él.

Közölték, egy felmérés szerint a mobilozók több mint fele elhagyja az oldalt, ha az 3 másodpercnél lassabban töltődik be, míg minden második ember a 2 másodperces oldalbetöltést tartja elfogadhatónak. A gyorsaság mellett más szempontokat is érdemes figyelembe venni az online jelenlét kialakításakor a két cég szerint. Fontos az is, hogy az oldal könnyen navigálható legyen, ugyanis negatív felhasználói élmény esetén az emberek 62 százaléka kisebb valószínűséggel vásárol a cégnél a jövőben.

 

 

Forrás: MTI

 

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.