Az örök élet titka Nyomtatás E-mail
2009. június 11. csütörtök, 23:00

A multivitaminok biológiailag fiatalítanak

A rendszeresen multivitamin kiegészítést fogyasztók biológiai életkoruk alapján fiatalabbak, mint azok, akik nem fogyasztanak rendszeresen vitamin tartalmú étrendkiegészítőket. Ez derül ki abból a nagylétszámú csoporton végzett kísérletből, amit Dr. Honglei Chen (National Institute of Environmental Health Sciences) végzett munkatársaival a közelmúltban. Amennyiben van kedve röviden és érthetően elmagyarázzuk a tudományos eredményt.

Az öregedés egy normális és szükséges folyamat akár a sejtek szintjén, akár a test szintjén, amit ezek a sejtek építenek fel. A sejtek az osztódásuk során egy majdnem tökéletes módszert alkalmaznak az öregedés folyamatának vezérlésére. Minden sejt DNS láncának végén megtalálható egy rövid szakasz, ami a gének szempontjából értéktelen, de minden sejtosztódás során leszakad róla egy darab és rövidül. Hogy ezt hányszor képes egy sejt megcsinálni, az ennek a "vágható" szakasznak a hosszától függ. Amikor ez elfogy, a rövidülés a sejt értékes szakaszait is érinti és mindössze pár osztódás után a sejt elhal. Ez a hirtelen gyors öregedés hátterében álló ok.

Ugye ön is el tudja képzelni azt a cipőfűzőt, aminek a végéről mindig lecsípjük annak a kemény műanyag lezáró végnek egy darabkáját, ami azt hivatott megakadályozni, hogy a fűző pár nap alatt kirojtosodjon. Nos, nagyon hasonló jelenség vezérli a gének elhalását is.

Minden sejtosztódás után a telomerek hossza rövidül és amikor teljesen elfogy, a sejt elhal (apoptózis). Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy az oxidatív stressz felgyorsítja ezt a folyamatot. Dr. Chen és munkatársai arra az eredményre jutottak, hogy a multivitaminok antioxidáns és krónikus gyulladásokat csökkentő tulajdonsága a telomer hosszára van közvetlen hatással.

A neves szaklapban (American Journal of Clinical Nutrition) megjelent tanulmány szerint a kutatók azt találták, hogy a napi rendszerességgel multivitamint fogyasztók telomerének hossza átlagosan 5,1%-al volt nagyobb, mint azoké, akik nem szednek rendszeresen multivitamin kiegészítést.

"Tudomásunk szerint a miénk az első epidemológiai tanulmány, amit a multivitamin fogyasztás és a telomer hosszának összefüggése kapcsán végeztek. Mivel a rendszeresen multivitamint fogyasztók általában egészségesebb életmódot folytatnak, eddig nehéz volt elkülöníteni az életkor alakulására ható egyéb epidemológiai hatások részarányát." írta Dr. Chen.

Forrás
Natúr Hírek

www.naturhirek.hu

A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. A menedzserek számára fontos információk a kiegyensúlyozott életmód, egészség – betegség, a házipatika témáiban.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

HALTERMELÕ ÉS ÉRTÉKESÍTÕ... HALTERMELÕ ÉS ÉRTÉKESÍTÕ KFT.
Illõ Ferencné

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Salesjoin Kft.
Garancsy Gergő

Sió Eckes Élelmiszergyártó... Sió Eckes Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft.
Zarándy Katalin

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Gemini Kft.
Mátrai Lajos