Küzdelem a fáradtság ellen Nyomtatás
2009. július 21. kedd, 03:00

Fáradtnak, kimerültnek érzi magát, úgy érzi, hogy egy mókuskerék foglya? Álljon meg egy pillanatra, gondolja végig egy átlagos napját!


Versenyfutás az idővel

 

fáradtságReggel korábban kelünk, mint szeretnénk, szívünk dobog az ébresztő csörgésétől, sietve iszunk néhány korty kávét, esetleg bekapunk egy falat reggelit, aztán már szaladunk is, hogy másokkal együtt felfurakodjunk a tömött buszra vagy metróra, vagy éppen autóversenyzői ügyességgel száguldjunk át a városon a munkahelyünkre. A délelőtt hamar elszalad, nem tudjuk utolérni magunkat. Az ebédet kapkodva, gyakran állva esszük, vagy beszaladunk egy hamburgerre a gyorsétterembe. Több csésze kávét megiszunk, még délután is küzdünk a feladatokkal, meg az időhiánnyal. Rohanunk tovább, ki-ki hová, nehogy bezárjon az óvoda, ahová a kisebbik gyerekünk jár, rettegünk, hogy mivel állít haza az iskolából a nagyobbik, hogy hogyan sikerült a dolgozat, hogy mi vár ránk a szülői értekezleten. És még be is kell vásárolnunk, végig kell állnunk a sort a postán és a bankban, és közben az jár a fejünkben, mennyi befejezetlen munka maradt még a munkahelyünkön. Otthon aztán gyorsan ellenőrizzük a gyerek házi feladatát, főzünk, mosunk, vasalunk, mosogatunk. És még meg kellene néznünk az igazgató új levelét, el kellene olvasnunk az új utasításokat és rendeleteket, miközben igyekszünk pótolni az egész napos nem evést és ivást. A nap azonban gyorsan véget ér, a tévé képernyője már a sötétbe világít bele, és valahol a távolban éjfélt üt az óra. Hogy győzni tudjuk ezt az egészet, marékszámra nyeljük a legkülönfélébb "garantált hatású" szereket - élénkítőket vagy éppen altatókat, fáradtság, öregedés, hátfájás, influenza, fejfájás, megfázás, gyomorégés, hízás és ki tudja még, mi elleni készítményeket. Nem csoda, hogy egy napon végül megállunk, és rájövünk, hogy ez így nem mehet tovább, hogy kimerültünk, hogy folyamatosan rettentő fáradtak vagyunk.
Ha könnyedén bele tudja képzelni magát a fenti szituációba, valami nincsen rendben Ön körül.


Ide kattitva a elolvashatja a cikk folytatását
http://www.hazipatika.com/articles/Kuzdelem_a_faradtsag_ellen?aid=20060130094745


Forrás
Házipatika

www.hazipatika.hu

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. A menedzserek számára fontos információk a kiegyensúlyozott életmód, egészség – betegség, a házipatika témáiban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.