Étrendünk magzatunkra is kihat? Nyomtatás
2008. november 21. péntek, 05:30

Étrendünk magzatunkra is kihat?

 A túltápláltság már a születés előtt beprogramozódik


Egyes kutatási eredmények szerint a terhesség alatt fogyasztott, magas zsírtartalmú táplálék olyan változásokat indukálhat a magzati agyban, amelyek később, a korai életszakaszban túlzott táplálkozást és elhízást okoznak.


Patkányokon végzett kísérletek szerint a magas zsírtartalmú táplálékot fogyasztó anyák kölykei a szokásosnál sokkal több, az étvágyat stimuláló fehérjéket termelő agysejtjük volt. A Rockefeller Egyetem kutatóinak a Journal of Neuroscience-ben megjelent közleménye szerint ez a körülmény az elhízás arányának az elmúlt években tapasztalható, rohamos emelkedésére is magyarázatot adhat.


Azt már korábbi, felnőtt állatokon végzett kísérletek is kimutatták, hogy a zsírvegyületek vérbeli koncentrációja növeli az étvágyat stimuláló proteinek agyi termelését. A legújabb eredmények szerint azonban ez a hatás már a kifejlődő magzati agy esetében is fellép. Sőt, ez a hatás az utód későbbi élete során is tartósnak bizonyul; a magas zsírtartalmú diétán tartott patkányok utódainak szervezete ugyanis nem csak az étvágystimuláló proteinek aktuális termelését fokozta, hanem sokkal több, ezen anyag termeléséért felelős agysejtet hozott létre.

A kutatás vezetője, Dr Sarah Leibowitz szerint ezen agyi sejtek korábbi és gyorsabb növekedése okozati kapcsolatban a vér magasabb triglicerid-koncentrációjával. A kutatók szerint a magzati agy úgy van "progamozva", hogy az utód az anyáéhoz hasonló tápálkozási szokásokat kövesse; a helyzet valószínűleg nem csak a patkányoknál, hanem az embereknél is hasonló.

Dr Ian Campbell, egy, az elhízással foglalkozó civil szervezet orvosi igazgatója szerint eddig is ismert volt, hogy a terhesség alatti, magas zsírtartalmú értrend a gyermeket is hajlamossá teszi zsíros ételek fogyasztására. Az azonban mindeddig nem volt egyértelmű, hogy mindezt mi okozza. Ian MacDonald professzor (University of Nottingham) szerint azonban vigyázni kell az állatkísérletek eredményeinek emberre történő kiterjesztésével, főként, mivel a kísérleti patkányok étrendje a természetestől nagy mértékben eltért.

Forrrás: Lépéselőny

Kérdése van a cikkhez? Írja meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!



 

 

 

 




A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. A menedzserek számára fontos információk a kiegyensúlyozott életmód, egészség – betegség, a házipatika témáiban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.