Miután teljesen jól éreztem magam az első óra után, következő héten is elmentem. A kíváncsiság vitt, kissé tartottam tőle ugyan, vajon – orvos által is igazolt – meszes nyakam, merev hátam mit szól hozzá?

És megint... újabb részeink kerülnek sorra.
Elfelejtem a hétköznapokat, napi gondokat és csak arra tudok figyelni, vajon jókor engedem a levegőt, nyújtok s gördülök-e? Nagyon hamar eltelik a másfél óra. Észre sem veszem.
A hangulat nagyon jó. Máris érzem a társak befogadását, ismerősségét. És jól esik, nem vagyok egyedül. Néha nagyokat mosolygunk magunkon, a törekvésünkön s aztán, amikor azt is mondja a jógatanár, simítsd a homlokod, mosolyogj, szintre egyszerre tör ki belőlünk a kacagás, robbanásszerűen. És gördül, burjánzik tovább az őszinte, palástolatlan jókedv és önirónia érzése.
Mert ilyen szép kacifántos gyakorlatnál, a könnyű hangtalan légzés, finom nyújtás mellett még erre is figyeljünk? – kivitelezhetetlennek tűnik!
S hamar elmúlik megint csak az óra, nagy sóhajjal állunk fel a végső, pihentető relaxból – vagy savasaná-ból, ahogy edzőnk mondja – de jó is volt! Milyen kár, hogy máris vége!
Aztán 1-2 hét, hónap is elmúlt így s azóta boldogan várom a hétfőket, mert megtelt élettel, tartalommal. Most már a hétfők kiragyognak a hét napjai közül. Nem lehet más program azon a napon.
És közben észreveszem, változom-változtam. Már az utcán is figyelem a tartásom, a hátam vagy ha sorban/metrón állok, törekszem a helyes egyenes állásra. Már egyre jobban esik és természetesnek tűnik az egészséges, teljes talpon állás, felnyújtott, kiegyensúlyozott gerinc. És ahogy a testem változik, egyre több mindenre vagyok képes. Miközben rugalmassá válnak az izmaim, más is történik velem. A kollégáim többször jegyzik meg, milyen derűs, nyugodt vagy! - Mi történt? Hogy csinálod? Áh, semmi, csak vagyok, jól érzem magam a bőrömben! Már egyre többször merem mondani, jógázom – csak ennyi van velem!

És türelmesebb, higgadtabb, megértőbb vagyok – otthon is, és jobban vagyunk már a családban is! Gyermekeim is észlelik, párom is veszi az adást. Többet figyelünk egymásra, nyugodtabban tudjuk megbeszélni dolgainkat... és tudom, én változtam. És egyre jobban tetszik ez az énem!
S a csemeték is kórusban megszavazzák: anyu neked ez jár!