Aztán egyre érdekesebb vagy kacifántosabb gyakorlatok kerültek sorra. Mindig valami új testrész mozog, mozdul meg. Utána pedig teljes átmozgatást érzek, megújulást, felfrissülést – és arra gondolok, máris újra kezdeném, annyi energiám lett!!
Könnyed, rugalmas léptekkel távozom. Mintha letettem volna sok sok-sok terhet magamról.
És ma már nincs olyan, hogy valamiért kihagyjam, esetleg rosszul érezzem magam!

Eszembe jut, hogyan volt régebben: tavasszal-ősszel egy-egy nagy, néhány hónapos nekibuzdulás után hamar jött a kifáradás és a kifogások. ’Ma sok a munka... később kell hazamennem, nem érek rá, nincs kedvem...’ és gyorsan elmaradtam az (kardio edzés, a step aerobic, a női torna, a callanetics... kinek mi volt, behelyettesítheti) edzésekről.

Most, ha fáradtabb vagyok kicsit, akkor azért, mert tudom, hamar elmúlik!
Ha pedig jól vagyok, akkor meg persze azért kell elmennem!
Hiszen csak még jobban leszek tőle!!

Így szoktam le lassan a halogatásról, hogy valamire fogjam, miért is nem akarok elindulni. Ma már mindig van kedvem elindulni!
Az óra utáni érzések, a társak mosolya, a hely vonzereje, nyugalma, a tanár lénye... vagy csak a saját jó érzéseim - valami nagyon odavonz. És ami régen csak bent a jógateremben született meg, kezdődött, az később az ajtónál történt meg. Ahogy néhány hónap után a bejárati ajtó kilincsére tettem a kezem, szétáradt bennem valami jól eső nyugalom – jó helyen vagyok, hazaérkeztem!
Ma már, ha csak rágondolok, meg van ugyanez!

És most már értem, miért mondják, a jóga = önismeret.

Ahogy a gyakorlatokat megismertem, felfedeztem, egyre jobban kezdtem megismerni magamat. Hogyan indulok neki, milyen gondolatok cikáznak bennem, azok hogyan hatnak a kivitelezésre? És ha elengedek néhány kritikus, magamra irányuló gondolatfoszlányt, - kezdetben ez csak észrevétlenül, belefeledkezve történt meg, ma már igyekszem tudatosan kikapcsolni magamat, - akkor sokkal könnyebben meg tudom csinálni őket. Tanárom finom, terelő kérdésekkel irányítja figyelmemet, mi történik belül, a saját testemben? Milyen szinten érzékelem? És egyre finomabbá válik a megfigyelés. A részletek pontosabbak lesznek, és a legkisebb változás, áradás, zsibongás, jó érzés is tetten érhető. Később ezt ki is hangosítjuk időnként, azaz mit és hogyan érzünk a gyakorlat hatásaként. Hogy lássuk, megértsük, nincs olyan, hogy ’így kell csinálni’ – és ’ezt kell érezni’! Persze fontos a pontos kivitelezés. De vannak fokozatok benne.
És általában mindenkinél máshol dolgozik a gyakorlat, azaz más testrészre hat, más a dinamika benne. Mást érez, más szinten érti és tudja megfogalmazni is... ettől lesz igazán egyedivé a gyakorlás és a haladás is. „Individualista az egész folyamat” - idézem a tanárt. „Nincs verseny. Legfeljebb korábbi önmagaddal tudod összehasonlítani a mai gyakorlásodat. Miközben ma már nem vagy ugyanaz, mint tegnap voltál.” És ez is szép benne!

Aztán ahogy a nyújtások következnek – először a korábbi edzések szokását hoztam magammal. Egy gyakorlat végrehajtásánál jó nagy levegőt vettem, bent tartottam és úgy akartam csinálni. Meg kellett tanulnom – talán az volt az egyik legnagyobb eltérés a korábbi edzéseimmel szemben, – hogy amikor végrehajtom, akkor lélegzek ki. Hiszen az izom akkor tud nyúlni, engedni... így már értem, mitől lesz biztonságos, sérülésmentes a végrehajtás!

Tehát a folyamatban én változom, változtam meg és lassan kiterjed az egész életemre ez a fajta megközelítés, nyugalom, átgondoltság. Közelebb kerülök magamhoz, jobban értem magamat, a tetteimet, a mozdulataimat és a gondolataimat! És ezt – egyelőre – pusztán a mozgáson át érem el. És így már valóban sokkal több és többet ad, nyújt számomra, mint bármi más.

Tudatosabb vagyok – és nem csak a jógában, – most már az életemben is!