Tapasztalta-e már valaha is, milyen érzés egy versenydobogó tetején állni? És kíváncsi-e arra, mi köze lehet ehhez egy pszichológusnak?

A pszichiáter és a pszichológus munkája sokak számára még mindig misztikusnak tűnik és a köztudatban leginkább a betegségekhez kapcsolódik. Sőt, az is gyakori még ma is, hogy megbélyegzőnek tartják, ha valaki pszichiátert vagy pszichológust keres fel a problémájával. Sokan halogatják a pszichológus, pszichiáter megkeresését, mondván: „Nem vagyok én bolond.” S persze hónapokon vagy akár éveken keresztül élnek együtt azzal a nyomással, ami az állapotukból adódik, mire rászánják magukat arra, hogy szakmai segítséget kérjenek.

Természetesen jó, ha valaki megpróbálja és meg is tudja egyedül oldani a problémáit, mégis érdemes szakemberek segítségét is kérni. Néha csak megnyugtatásképpen, hogy a szakember szerint sincs komoly gond, máskor inkább azért, hogy a kezdetben még könnyebben kontrollálható és kijavítható bajok ne növekedjenek és ne mélyüljenek el a megfelelő segítség hiányában.

Kérdőjelekhez vezethet, hogy kihez forduljon az, aki szakember támogatásával akar tovább lépni. A lelki problémákkal elsősorban a neurológust, a pszichiátert és a pszichológust szokták megkeresni.

Neurológus, pszichiáter, pszichológus?

A neurológus (ideggyógyász) orvosi egyetemet végzett és alapvetően az idegrendszer károsodásából adódó szervi betegségekkel foglalkozik.

A pszichiáter (elmegyógyász) szintén orvosi egyetemet végzett, alapvetően az agy működésbeli eltéréseit, a kóros lelki eltéréseket gyógyítja.

A pszichológus egyetemi bölcsészkari képzésben vett részt (tehát nem orvos), alapvetően társadalomtudományi szempontból közelíti meg az érzelmi, a szellemi-értelmi működésekkel kapcsolatos és viselkedésbeli problémákat.

Lényeges különbség, hogy a neurológus és a pszichiáter orvosi vizsgálatokat végez és gyógyszereket ír fel, a pszichológus nem, mert erre nem jogosult.
A pszichológus használ vizsgáló eljárásként olyan teszteket (a személyiség, az intelligencia, a képességek, stb. feltérképezésére), amiket az orvosok nem használnak, mert ezekre meg ők nem kaptak képzést.

Mindebből következik az is, hogy nem abban van a fő különbség közöttük, hogy az egyik szakember a súlyosabb, a másik szakember a kevésbé súlyos betegségekkel foglalkozik. Gyakori, hogy egymás munkáját kiegészítve dolgoznak, és átfedések is vannak a három szakterület munkájában.
Közös lehet a tevékenységükben, hogy az egyetem után mindegyik szakember részt vehet olyan képzésekben, amelyek szakirányokat is jelentenek, illetve különböző szemléletű és technikájú pszichoterápia alkalmazására jogosítják fel őket.
Nagy előrelépés, hogy ma már egyre több egészségügyi intézmény alkalmaz testi-szervi betegségek orvosi kezelése mellett pszichoterápiát is a gyógyulás érdekében (pl. az onkológia, a nőgyógyászat, a belgyógyászat terén is).

Szerencsére nem a betegségekből fakadó megterhelések jelentik az alapállapotunkat.

A pszichológus mint edző

Az élet mindennapjaiban másfajta terhelésekből fakadnak kihívásaink. Ha valaki meg akar tanulni úszni, autót vezetni, táncolni vagy bármi mást, akkor legtöbbször beíiatkozik egy tanfolyamra vagy segítséget kér valakitől, aki jártas abban, amit meg szeretne tanulni. Ha valaki az „élet vizében” akar jobban úszni, tovább finomítva már meglévő képességeit vagy új technikákat megtanulva, akkor érdemes élni azokkal a lehetőségekkel, amiket a pszichológia nyújthat: életvezetési konzultáció, egyéni tanácsadás, pszichoterápia vagy éppen csoportos tréning keretén belül.

Az olimpiai úszóink már csak tudnak úszni – mégis van edzőjük, aki segít abban, hogy bajnokok legyenek. Sőt, ma a nagyvilágban nem ritkán pszichológus is dolgozik az élsportolókkal.

A pszichológus munkája is olyan, mint egy edzőé: pszichoterápiás eszköztárát alkalmazva támogatást nyújt ahhoz – a kliens meglévő képességeire alapozva – hogy egy előre meghatározott cél elérhetővé váljék, legyen bár szó:

* lelki betegségekből és lelki történésekkel is kísért testi-szervi betegségekből való gyógyulásról,
* a személyiségen belüli konfliktusok feloldásáról,
* a külső kapcsolatokban megjelenő feszültségek kezeléséről, a munkában és a magánéletben,
* problémamegoldásról (amikor a cél ismert, de a hozzávezető út még nem),
* a személyes képességek további fejlesztéséről,
* vagy „csupán” az EGÉSZség megőrzéséről, a betegségek megelőzéséről.

Az igazi feladat azonban a pszichológus és kliense együttműködése után kezdődik. Ahogyan a kezdő úszó és a versenyúszó is – bátorságától és a helyzettől függően – egyedül ereszkedik vagy ugrik a vízbe, ugyanúgy mindenki egyedül (ámde nem magányosan) kamatoztatja tovább mindazt, amit megtanult ...

Kinek-kinek bátorságot kívánok hozzá!

Forrás:
Almamag / Husztiné Hajdú Erika

www.almamag.hu