Ki és mire használhatja a Lépéselőny oldalt? Nyomtatás
2011. november 10. csütörtök, 08:45

A Lépéselőny Üzleti Közösségi Portál, Virtuális Irodaház: lényegében "céges iwiw", cégvezetők üzleti közössége.

2005-ben indult a Lépéselőny, kezdetben gazdasági magazinként, majd az igényekhez mérten átalakultunk üzleti közösségi portállá. A robbanásszerű
fejlődés két éve kezdődött el, s mára mintegy 21.000 regisztrált tagunk van, s ez a szám napról napra növekszik. A lelkes és szorgalmas hozzáállás és a kisszámú
csapat teszi lehetővé a hatékony munkavégzést, miközben a légkör családias, és a hangulat derűs.

Mivel a nullából indultunk egy olyan piacon, amelyen korábban már több Internetes üzleti portál rossz nyomot hagyott az emberekben (adatbázisban
való szereplés iránt csekély a bizalom), ezért ma is meg kell küzdenünk ezzel. Mindezt összevetve azzal, hogy partnereink zöme nem dúskál a pénzben,
ezért minden fillért igyekeznek megfogni, és azzal, hogy felmérésünk szerint az átlag partnerünknek a számítógép és az Internet még csak az általános
keresésre és levelezésre használható, látszik, hogy komoly kihívásokkal szembesülünk nap, mint nap.

Ebben a környezetben is sikerült az egyik legnagyobb portállá kinőnünk magunkat, ami mutatja a potenciált az oldalban.

Célunk a portál üzemeltetésével a magyar üzleti élet élénkítése, a partnerkapcsolatok építésének egyszerűbbé tétele, az ügyvezetők kapcsolati tőkéjének bővítése. Gyakorlatias tartalmunkkal helyzeti előnyhöz juttatjuk a Magyarországon működő cégeket: portálunkon folytatott kommunikáció segít időt és pénzt megtakarítani, mégis értékes kapcsolatokat tudnak építeni.

Néhány az oldalunkon igénybe vehető szolgáltatás:

Virtuális tárgyalószoba: segítségével az utazás idejét és költségeit takaríthatjuk meg, hiszen a két fél a számítógépeik előtt tárgyal akár az ország különböző pontjain

Névjegy küldése és fogadása: potenciális partnerek (vevők vagy beszállítók) felkeresése

Ismerősnek jelölés: és a meglévő kapcsolatok ápolása

Szakértőkkel való kommunikáció: segítségnyújtás az üzleti élet szinte minden területén a hr-től az adózásig

Nyitólapunkon naponta frissülő hírekkel, cikkekkel naprakész tudás kerülhet a birtokába, sőt, egyedülálló módon működik a Jó Hír Szolgálat, ahol a
válságos időben is pozitív híreket találhat.

Hirdetési lehetőség: melynek segítségével a kívánt célcsoportot érheti el

Tagságaink:
Három különböző szintű - és árú- tagsági csomag vehető igénybe az érdeklődő és üzletelni akaró cégek számára.

Basic Tagság:
Ingyenes regisztráció, ami korlátozott hozzáférést biztosít a weboldal funkcióihoz.

Business Tagság:
- korlátlan keresés
- tetszőleges számú partner cégünkkel teremthet kapcsolatot korlátok nélkül
- PR-cikk:
- egy évig fent van
- változtathatja többször is az egy év során, ha szeretne új dolgot kommunikálni
- hirdetési megjelenések:
- a Business Tagok kiemelt hirdetőfalán hirdethet, akár 600.000-szer megjelenhet a hirdetése
- hírlevélben: a kiemelt hirdetőfalhoz hasonlóan, rotációs alapon jelenik meg, így jó eséllyel az Öné is megjelenik a hetente kétszer, 17.000 címre kiküldött hírlevélben
- csak a Business Tagjaink kapják meg azokat az információkat, hogy milyen lépéseket kell megtenni itt a sikerességért: mi ezeket begyűjtjük azoktól, akik kötnek üzleteket a Lépéselőnyön keresztül, és csak a Business Tagokkal osztjuk meg
- egy évre szól
- ~ bruttó pár tízezer Ft egy évre a díja, egyben fizetendő a megrendelésnél (a pénz beérkezése után aktiváljuk a tagságát)

VIP Tagság:
Ebben az esetben mi végezzük a potenciális partnerek felkutatását és megtesszük az "első lépést" a partnereink számára. Felkészült call-centerünk, professzionális telemarketinges munkatársaink előkészítik Önnek az Önnek megfelelő, kvalifikált leendő ügyfeleket. Erről való részletes információkért kérjük, vegye fel a kapcsolatot velünk!

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.