A bankoké a faktoringpiac Nyomtatás
2015. április 15. szerda, 00:00

A tavalyi, közel 900 milliárd forintos faktorált forgalomból 730 milliárdot a banki – illetve banki hátterű – szolgáltatók produkáltak 2014-ben, így a független szereplőknek a torta nem egészen ötöde maradt. Az első öt szereplő súlya viszont nem változott jelentősen, ők a forgalom nagyjából 45 százalékát adják.


Jelentősen növekedett tavaly a banki, illetve banki háttérrel működő szolgáltatók súlya a magyarországi faktoringpiacon: a nyolc, a területen aktív szereplő összesen 730,1 milliárdos forgalmat produkált, amely a teljes piaci torta 81,2 százalékát jelentette – derül ki a Magyar Faktoring Szövetség adataiból. Ugyanez az arány 2013-ban még 76,8 százalékot ért el, 606 milliárdos faktorált forgalom mellett.

Az öt legnagyobb banki szereplő – a CIB Faktor, az Erste, az MKB, az OTP és az UniCredit – tavaly közel 605 milliárdos bruttó forgalmat produkált, amely 67,27 százalékos piaci részesedést jelent. A forgalom alapján első három szereplő részesedése is nagyon komoly, 45,88 százalékos volt, amely igencsak koncentrált piacra utal: a szakmai szervezet adatai szerint 2014-ben az OTP Bank, az MKB és a CIB leányvállalata tartozott ebbe a körbe. A faktorált állomány alapján sem sokkal másabb a helyzet: a 121,3 milliárdos, tavalyi állomány 77,3 százalékát adták a banki szolgáltatók, míg egy évvel korábban a súlyuk „csak” 65,6 százalékot ért el.

Érdekes ugyanakkor, hogy a forgalom alapján öt legnagyobb cég részesedése gyakorlatilag nem változott 2013-hoz képest, sőt, enyhe mértékben csökkent is, hiszen 2013-ban még 68,18 százalékot ért el. Ennek az az oka, hogy a legtöbb banki szolgáltató forgalmának emelkedése nem követte a piac növekedését. A sorrend ráadásul igen komoly mértékben átrendeződött, hiszen a 2013-ban még nem egészen 19 milliárd forintos forgalmat elkönyvelő OTP Bank a tavalyi, 142,8 milliárd forintos forgalmával mindjárt az élre ugrott, maga mögé utasítva a gyakorlatilag megegyező, 135 milliárd forint körüli forgalmat produkáló MKB Bankot és a CIB leánycégét, míg egy évvel korábban az MKB állt az élen a maga 136,6 milliárdos forgalmával. A forgalom alapján a negyedik pozíciót az UniCredit foglalta el, majd utána az Erste Bank következett 76,4 milliárddal. Az első öt banki szereplőt egyébként csak a Díjbeszedő Holding tudta megközelíteni 2014-ben, a megelőző évinél kissé nagyobb, 73,6 milliárdos forgalommal. Ebben az évben ugyanakkor nem kizárt, hogy ismét átrendeződnek némileg az erőviszonyok: a faktoring bevonása a jegybank növekedési hitelprogramjába, illetve az Exim termékeinek felfutása módosíthat az egyes szereplők pozícióin.

Az ágazati szövetség adatai szerint a magyarországi, faktoringgal foglalkozó szolgáltatók 899 milliárd forintos bruttó faktorált forgalmat produkáltak 2014-ben, amely 13,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A szervezet adatai szerint a nettó faktorált állomány 121,3 milliárd milliárd forintot tett ki 2014 végén, amely 13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A belföldi faktorált forgalom 811,8 milliárd forintot ért el a szövetséghez tartozó vállalatoknál, szemben a 2013-as 694 milliárddal, vagyis a múlt évi bővülés nagyobb része erről a területről származott. Ennek megfelelően a belföldi faktoring részesedése is emelkedett, a 2013-as 87,9-ről 90,3 százalékra.
Várható volt a bővülés
A tavalyi, közel 14 százalékos forgalomnövekedés a faktoringpiacon nem jelent nagy meglepetést, hiszen a gazdaság makroadatainak lassú javulásával párhuzamosan 2013 utolsó negyedévétől rendre növekedést mutató statisztikai adatokkal szolgáltak a szövetséghez tartozó faktoring szolgáltatók. Már 2014 első félévében is a faktoring forgalom 12, a kihelyezett finanszírozás pedig 10 százalékos növekedést mutatott az egy évvel korábbihoz képest. A növekedést segítette az állami támogatás mellett nyújtott konstrukciók megjelenése is, és ez az élénkítő hatás megjelenhet majd az idei számokban is.

Forrás: Barát Mihály, Világgazdaság Online
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.