Barcza: a befektetőknek rövid futamidőre már alacsony hozammal is megéri állampapírokat venni Nyomtatás
2017. augusztus 30. szerda, 00:00

Az ÁKK vezérigazgatója elmondta: azért alacsonyak a hozamok, mert a heti aukciókon kis mennyiségeket értékesítenek, most hetente 15 milliárd forint összegben adnak el diszkont kincstárjegyeket, ez a korábbi eladott mennyiségek harmada, az év elején értékesített összegek mintegy fele.


Hozzátette: azért csökkentették az értékesített összegeket, mert az államnak nincs szüksége ennél nagyobb, rövid futamidejű állampapírok eladására,  a lakosság által megvásárolt állampapírokból is tudja finanszírozni magát.
A legutóbbi 3 hónapos kincstárjegy aukción 26 milliárd forintra adtak be ajánlatot a befektetők - bankok, biztosítók, befektetési alapok -, az ÁKK 15 milliárd forintot értékesített, az átlaghozam 0 százalék lett.
Arra a riporteri kérdésre, hogy már negatív hozammal is vettek rövid futamidejű magyar állampapírt, és ez miért éri meg a befektetőknek, Barcza György kiemelte: a magyar jegybank az elmúlt időszakban folyamatosan bővítette a likviditást, az egynapos MNB-betét már most is mínusz 0,05 százalékos negatív kamatozású, és a nemzetközi piacon, például az eurózónában is negatív kamatot "hoznak" a betétek. Így egy 3 hónapos diszkont kincstárjegy, mivel ez hosszabb időre szól, mint az egynapos MNB-betét, még mindig vonzó lehet az intézményi befektetőknek - mondta az ÁKK vezérigazgatója.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.