Tízből négy cégnél emelkednek a fizetések az idén Nyomtatás
2017. április 06. csütörtök, 00:00

Idén 10-ből 4 vállalkozás készül fizetésemelésre, az ipari szektorban azonban ez minden második cégre igaz – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.


„A kormányzat minimálbér emelési szándékát követően készült kutatásunk szerint a vállalkozások még nem reagáltak érdemben a bejelentésre, ugyanis gyakorlatilag nem változott a fizetésemelésben gondolkodó cégek aránya az előző negyedévhez képest. Idén a cégek 42 százaléka készül béremelésre, és terveik szerint átlagosan ez 4,6 százalékos növekedés lesz” – mondta el a szakember.

A fizetésemelési szándékot a cég mérete ugyan nem, a tevékenységi kör azonban nagymértékben befolyásolja: az iparban dolgozóknak van a legnagyobb (53 százalék), az agráriumban dolgozóknak pedig a legkevesebb (29 százalék) esélye a jelenleginél magasabb fizetésre. Az átlagos béremelés mértéke az ipari cégeknél 5,5 százalék, a kereskedelemben 5,2 százalék, a szolgáltató szektorban 4,3 százalék, az agráriumban pedig 3,4 százalék. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy ki melyik országrészben dolgozik.

A hazai vállalkozások túlnyomó többsége a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez tovább működni a következő egy év során. „A kkv vezetők körében végzett legutóbbi felmérésünk szerint jelenleg mindössze közel minden ötödik (19 százalék) kkv gondolkodik munkaerő-felvételen az előttünk álló egy évben, és közülük is legtöbben csupán néhány új munkatársat vennének fel. Jó hír azonban, hogy elbocsátásra csak a cégek 1 százaléka készül, amire az index 12 éves történetében eddig nem volt példa” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Nem mindegy azonban, ki mekkora cégnél keres munkát, ugyanis a vállalkozás méretével párhuzamosan az elhelyezkedés esélye is nő. Míg a mikrovállalkozások csupán 13 százaléka tervez létszámbővítést, a középvállalkozásoknál ez az arány több mint a duplája (27 százalék). A különböző szektorok közül egyedül az iparban látható az átlagnál nagyobb mértékű létszámbővítési szándék.

„A KSH legutóbbi adata szerint ismét gyarapodott a dolgozók száma, december-februárban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 372 ezer fő volt, 130 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A cégvezetők nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy leginkább az ipari szektor és a középvállalkozások járulhatnak hozzá a további bővüléshez” – tette hozzá a szakember.

Forrás: Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.