NGM: idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege Nyomtatás
2018. január 04. csütörtök, 00:00

Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege. A mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, az albérlet-támogatással 5 éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára a munkahelytől.


Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen, idén ez a mérték a minimálbér 60 százalékára nőtt az első két évben: 2018-tól 51 ezer forint helyett 82 800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazott lakhatását havonta. A harmadik és a negyedik évben, a tavalyi 25-ről, a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 15 százalékról 20 százalékra nő az elérhető támogatás összege.

A közlemény szerint a feltételek is jelentősen enyhültek. 2018-tól az albérlet-támogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is adómentesen nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak. Tavaly nem kaphatott támogatást az a munkavállaló, aki lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében. Idén már az az alkalmazott sincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50 százalékot - közölték.

Idén továbbra is adómentes a munkavállalók elhelyezése azokban munkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el - 2016-ban legalább 2 embert kellett elhelyezni az adómentességhez ugyanabban a szobában). A lakhatási támogatás adómentes összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti. A kedvezménynek egyetlen korlátja van, az adózás előtti nyereség összeghatára, azt ugyanis nem haladhatja meg - közölte az NGM.

 

Forrás: MTI

 

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.