Ismét pályázhatnak a gazdálkodók támogatott szaktanácsadásra Nyomtatás
2017. október 06. péntek, 00:00

Győrffy Balázs elmondta: a Vidékfejlesztési Programból (VP) mintegy 14 milliárd forint áll rendelkezésre a szaktanácsadási projektek finanszírozására. A támogatott szaktanácsadást a gazdálkodók egyénileg és csoportosan is igénybe vehetik.


Az éves keret egyéni igénybevétel esetén évente 800 euró - mintegy 240-250 ezer forint -, csoportos tanácsadás esetén pedig 150 euró - mintegy 45-50 ezer forint - igényelhető.
Hozzátette: a pénzt a tanácsadó szervezeteknek kell megpályázniuk. A gazdálkodóknak az egyéni szaktanácsadás költségének csak 10 százalékát, évente mintegy 25 ezer forintot kell kifizetniük. A csoportos szaktanácsadás pedig teljesen ingyenes. A program várhatóan ötéves ideje alatt mintegy 74 ezer gazdálkodónak nyújthat segítséget a támogatott szaktanácsadás - mondta a NAK elnöke.
Győrffy Balázs emlékeztetett: a NAK és a kormány között létrejött együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően az agrárkamara feladata egy egységes gazdatámogató rendszer működtetése. Ennek megvalósítása érdekében kerültek a NAK-hoz 2014 elején a falugazdászok, majd 2014 októberétől az Országos Szaktanácsadási Központ feladatai (a mai Herman Ottó Intézettől) a korábbi Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézettől.
Ettől az időponttól a NAK látja el a mezőgazdasági szaktanácsadók képzésének, továbbképzésének és vizsgáztatásának szervezését, a mezőgazdasági szaktanácsadók munkájának értékelését. A NAK végzi továbbá a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság titkársági feladatait és üzemelteti a mezőgazdasági szaktanácsadási rendszer működését segítő integrált elektronikus rendszert is.
Emellett a kamara kapcsolatot tart fenn az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági szaktanácsadó szervezeteivel, a nemzetközi kapcsolatok keretében képviseli a magyar mezőgazdasági szaktanácsadást. Az agrárkamarához került még a mezőgazdasági, vidékfejlesztési szaktanácsadói engedély kiadása, a mezőgazdasági, vidékfejlesztési szaktanácsadói névjegyzék vezetése, valamint a támogatott szaktanácsadói tevékenység szervezése, koordinálása is.
A NAK mostani nyilvántartása szerint jelenleg csaknem ezren végeznek aktív szaktanácsadást az ágazatban. Közülük 498-an feleltek meg a támogatott szaktanácsadási követelményeknek - jegyezte meg a NAK elnöke.
Hozzátette: sok specifikus információra, támogatásra van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaságok a nemzetközi viszonyok között is versenyképesek legyenek, és minél több, jobb minőségű termékeket állítsanak elő. Ennek alapja mindenekelőtt a naprakész, piacképes tudás - húzta alá Győrffy Balázs.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.