Új nagyvállalati együttműködésekkel segíti a startupokat a Design Terminál Nyomtatás
2018. február 07. szerda, 00:00

Startup cégeket támogató nagyvállalati együttműködéseket jelentett be őszi mentorprogramjának záró eseményén, a Demo Day-en a Design Terminál , a rendezvényen egyúttal bemutatkoztak a tavaly őszi mentorprogram résztvevői.
A Design Terminál közleménye szerint az E.ON-nal, a BlackRockkal, a Knorr-Bremsével és az Unionnal bővült a tavaly kezdődött nagyvállalati együttműködés, amelyet elsőként a Mol csoporttal kötöttek meg.  A Design Terminál egyik legfontosabb feladata a nagyvállalatok és az induló vállalkozások közötti kapcsolatok kiépítése, az együttműködésben részt vevő cégek tehetséggondozó programokat dolgoznak ki a stratágiájukhoz illeszkedő startup vállalkozások támogatására - írták.


A Demo Day az együttműködések bejelentése mellett az első olyan alkalom volt, amelyen a Design Terminál tavaly őszi mentorprogramján résztvevő startupok a nagyközönség és a sajtó mellett más kezdő vállalkozások és nagyvállalatok, befektetők előtt is bemutatkozhattak. Az őszi szemeszterre - amely a Design Terminál 5. mentorporgramja volt - 7 csapat jutott be a 12 országból jelentkező 77 startup közül. A portugál Lettuce grow boltokban már nem árusítható zöldségek és gyümölcsök hasznosításával mérsékli az élelmiszerpazarlást, az olasz-francia Nativa VR pedig virtuális valóságra építő szórakoztató játékokat fejleszt. A magyar csapatok közül kettő is a fiatal munkavállalókat célozta meg: a Zyntern.com számukra dolgozott ki speciális - a célcsoportok igényeire szabott - álláskereső honlapot, a Plenuum pedig munkavállalói visszajelzéseket kezelő alkalmazást hozott létre. Bekerült a programba az Aeriu, amely a megrendelőkhöz alkalmazkodó drónokat készít a logisztikai folyamatok automatizálására, a gyártókat és a vásárlókat online platformmkal összekapcsoló - és ezzel az áruforgalmat élénkítő - Supp.li, a GetSkilled pedig a felhasználók szakmai fejlődésének támogatására képzési lehetőségeket és tartalmakat ajánló oldalt fejlesztett.

Az MTI kérdésére a Design Terminál közölte, hogy a sikeres jelentkezők térítésmentesen vehettek részt az üzletfejlesztési workshopot, mentorálást és tanulmányutakat is tartalmazó programon, amelynek költségeit állami támogatásból és piaci bevételekből fedezik. Hozzátették, hogy a három hónapos szemesztert követően a startup cégek versenyképessége erősödik, a korábbi résztvevők közül többen már jelentős árbevételt értek el vagy nagy összegű befektetésekhez jutottak. A Design Terminál tavasszal újabb programot indít - a jelentkezés vasárnapig tart - és arra számítanak, hogy a jelentkezők száma tovább emelkedik. Megjegyezték azt is, az iparági sztenderd alapján százötvenből egy startup "marad életben" még 5 év után is, azonban a többlépcsős szofisztikált kiválasztási folyamatnak köszönhetően a programukban részt vevő vállalkozások 75 százaléka még 3 év után is aktív.

Budapest stratup-központtá válásához szükséges és meglévő feltételek közül  kiemelték a jól képzett munkaerőt, a város kedvező elhelyezkedését, de - mint írták - szükség lenne arra is, hogy több külföldi startup "tapadjon meg" a magyar piacon.

A Design Terminál honlapja szerint közhasznú nonprofit szervezetként piaci bevételekből és állami támogatásból gazdálkodnak. Szervezetük közfeladat-ellátási szerződés keretében kap támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Feladata az üzleti és kulturális tehetséggondozás, a vállalkozói ökoszisztéma fejlesztés és a nemzetközi jó gyakorlatok beépítése a magyar gyakorlatba. 2014. óta 800 innovatív vállalkozás vette igénybe ingyenes szolgáltatásaikat, 41 csapatnak segítettek a nemzetközi piacra lépésben és 172 cég vett részt a konzultációs programukban.

 

 

Forrás: MTI

 

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.