Microsoft: a magyar kkv-k csaknem harmada elavult számítógépet használ Nyomtatás
2017. június 15. csütörtök, 00:00

Hozzátette, fontos terület a szakemberkérdés, és Magyarországon nem szerencsés a helyzet. Míg az uniós kkv-k harmadának van külön informatikai szakértője, itthon ez az arány 24 százalék, ami a régióban a legalacsonyabb - közölte.
A szakember ismertette azt is, hogy az iparági előrejelzés szerint csaknem 30 százalékkal nő a felhőalapú szolgáltatások piaca a következő egy évben Magyarországon, leginkább az ügyféltámogatási és ügyviteli rendszerek területén. Ebben benne van is, hogy sok cég kivárta az uniós források megjelenését, mivel az előző uniós támogatási ciklusban még nem lehetett elszámolni a felhőalapú szolgáltatásokat - tette hozzá.


Elmondta, hogy a mostani uniós támogatási ciklusban a becslések szerint 580 milliárd forint értékű informatikai fejlesztésre lehet pályázni, a gazdaságfejlesztési programon belül 21 milliárd vissza nem térítendő támogatás áll a kkv-k rendelkezésére.
A Microsoft igazgatója felhívta a figyelmet, hogy 2018 májusától minden Európai Unióban működő vállalkozásnak meg kell felelnie az adatvédelmi rendeletnek (Global Data Protection Regulation, GDPR), ellenkező esetben éves árbevételének 4 százalékáig terjedő összegre büntethető. Ennek eleme, hogy biztosítani kell a hozzáférést, szerkesztést és törlést a személyes adatokhoz, az adatvesztés 72 órán belül jelenteni kell és adatvédelmi felelőst is alkalmazni kell a cégeknél.
Vass Gábor a trendekről szólva elmondta, a régebben csak a nagyobb cégek számára elérhető technológiák már kicsiknek is hozzáférhetők, megemlítve, hogy a kkv-k éves árbevételének 1 százalékából fenntartható egy olyan rendszer, amit a nagyvállalatok is használnak, ide értve az eszközbérletet, a vállalatirányítási, ügyfélkezelési és üzemeltetési rendszereket is. Kitért arra, hogy egy zsarolóvírus elleni védekezés havonta 4 dollárba kerül felhasználónként. Hozzátette, egyre többen térnek át a havidíjas előfizetési konstrukciókra, áprilisban a Microsoft már több ilyen csomagot értékesített, mint éves előfizetést.
A Microsoft reprezentatív kutatásakor 8 országban készítettek interjúkat vállalatokkal, illetve 19 országban több mint 12 ezer kkv-t, legfeljebb 250 munkavállalót foglalkoztató céget kérdeztek meg.
A nyilvános cégadatok szerint a Microsoft Magyarország 2015-ben 17,1 milliárd forint árbevételt ért el az egy évvel korábbi 13,2 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 2015-ben 1,2 milliárd forint volt az előző évi 1 milliárd forintot követően.

Forrás: MTI

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.