Az online vásárlások növekedésére számít a Paypal Nyomtatás
2014. május 16. péntek, 00:00

Az online kiskereskedelmi forgalom és a mobil eszközökön végrehajtott fizetések piacának (m-commerce) erőteljes növekedésére számít Magyarországon már az idén is a PayPal Ltd. - tájékoztatta a online pénzügyi szolgáltató cég közleményben az MTI-t.


A teljes magyar m-commerce piac 2012-ben 7,5 milliárd forintot tett ki, 2014-re azonban több mint 14 milliárd forintos volumen várható. Ez a PayPal Ltd. kutatása szerint 2015-re elérheti az évi 20 milliárd forintot is.
A közlemény idézi Boros Botondot, a PayPal Ltd. üzletfejlesztési menedzserét, aki elmondta: felmérésük szerint Magyarországon jelenleg már minden tizedik online fizetés okostelefonról történik, és minden harmincadik táblagépről. Ezekkel az arányokkal Magyarország első helyen áll a régióban a mobilos fizetéseket tekintve. Lengyelországban például az online fizetések 8 százaléka történik okostelefonról és 3 százaléka táblagépről, Csehországban pedig 7 százalék, illetve 2 százalék az arány.
A közleményben kitérnek arra, hogy Magyarországon jelentős az élelmiszer-kereskedelemben az online vásárlók aránya, eléri a 26 százalékot. Ebből 12 százalék az okostelefonról és 14 százalék a táblagépről történő fizetések aránya.
Az amerikai PayPal Ltd. online pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cég. A vállalat saját fejlesztésű elektronikus fizetési rendszere a Payment Gateway, amely 16 különböző fizetési módot képes kezelni a bankkártyáktól a mobilos megoldásokig. Ügyfelei így személyes vagy pénzügyi adatok megadása nélkül tudnak elektronikus vásárlást végrehajtani.
A cég több mint 149 millió aktív fiókkal, 193 piacon, 27 pénznemben működik világszerte. A PayPal Ltd. a közép- és kelet-európai régió ellátására varsói központtal működtet leányvállalatot.

Forrás: MTI
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.