Gyorsabban és biztonságosan! Nyomtatás
2009. március 24. kedd, 05:00

Gyorsabb haladás és nagyobb biztonság az autópályákon

A KHEM újabb szakaszokra is kiterjeszti a therautók előzési korlátozásátautópálya

A közlekedési tárca a közlekedés további könnyítése és biztonságosabbá tétele érdekében újabb szakaszokra is kiterjeszti az előzési tilalmat a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek számára. Az M1–es és M3-as autópályákon a fővárosból kifelé vezető irányban is kihelyezésre kerülnek a korlátozó táblák, illetve az M7-es autópálya Budapestről kivezető szakaszán két új helyen, az M1-M7 csomóponttól Pusztazámor-Sóskútig és a Székesfehérvár elkerülő szakaszon sem előzhetnek a jövőben a teherjárművek. A tehergépkocsikra vonatkozó előzési tilalom kiterjesztésével a minisztérium célja, hogy még gyorsabbá és biztonságosabbá váljon a főváros megközelítése és immáron a főváros irányából haladó forgalom is a személygépkocsival közlekedők számára.



Az egy évvel ezelőtt kísérleti jelleggel bevezetett korlátozás 2008 márciusa óta van érvényben az M1 autópályán Tatabánya – Óváros csomópont és M0 csomópont között három szakaszon, összesen 33,6 km hosszban, valamint az M3 autópályán Gödöllő csomópont és Bp., Szentmihályi úti csomópont között egy szakaszon, 16,4 km hosszban, a főváros felé vezető irányban. Most ez kiegészül újabb 50 kilométerrel az M1 és az M3 autópálya jobb pályáján, illetve további 16,5 kilométerrel az M7 autópályán. Ez azt jelenti, hogy összesen 116,5 kilométeren lesz tilos az előzés a nehéz tehergépjárművek számára a magyar autópályákon a jövőben.

A korlátozás tavalyi kísérleti jellegű bevezetését kedvező tapasztalatok kísérték: a forgalom áramlása egyenletesebbé vált, a haladási sebesség 3 százalékkal nőtt a haladó sávban, valamint jelentősen – mintegy felére, 4-6 százalékra – csökkent az előzési tilalom alá vont szakaszokon a belső forgalmi sávban haladó tehergépjárművek száma.

Az M1 és M3 Budapest közeli szakaszain a teljes autópálya-hálózat napi 31 ezres átlagos forgalomnagyságának mintegy kétszerese, 50-70 ezer jármű halad át naponta, az M7 érintett szakaszain pedig 45-50 ezer jármű/nap az átlagos forgalom. A közlekedés biztonságának növelése érdekében az előzési korlátozás bevezetése mellett az elmúlt időszakban több kormányzati intézkedés is történt, ezek együttes hatásának köszönhetően csökkent a közlekedési balesetek száma. Az M1 autópálya Hegyeshalomtól Budapestig vezető szakaszán például több mint 20 százalékkal, ezen belül a Tatabánya-Óváros csomópont és M0 közötti szakaszon több mint 30 százalékkal történt kevesebb baleset az eltelt egy év folyamán, míg a követési távolság be nem tartása miatti balesetek száma ezt meghaladóan, mintegy 40 százalékkal csökkent ezen a szakaszon.
autópálya
A táblázást az Állami Autópálya Kezelő Zrt. munkatársai megkezdték és április elejéig folyamatosan végzik.


A korlátozásban a jelenlegi intézkedés után érintett autópálya-szakaszok a következők:
M1 autópálya (három szakaszon, mindkét irányban) 17,20 km - 53,5 km között, 33,6 km
M3 autópálya (mindkét irányban) 26,6 km – 10,20 km között, hossza 16,4 km
M7 autópálya M1-M7 csomópont és Pusztazámor-Sóskút csomópont között (Bp. felől)
M7 autópálya Székesfehérvár elkerülő szakaszon az 57-es és a 64-es kilométer között (Bp. felől)

A tárca vizsgálja a korlátozás további kiterjesztésének lehetőségét, és dolgozik az intézkedés célzottabb, csak a kiemelkedően terhelt napszakokra (így pl. a reggeli órákra) vonatkozó bevezetése lehetőségének megteremtésén. Hosszú távon pedig még hatékonyabb megoldást jelenthet a dinamikus forgalomszabályozást biztosító, változtatható jelzésképű táblák teljes magyar autópálya-hálózaton történő kiépítése.


Forrás
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.