KSH: júliusban stagnált az építőipar termelése Nyomtatás E-mail
2015. szeptember 22. kedd, 00:00

Júliusban gyakorlatilag az egy évvel korábbi teljesítményét ismételte meg az építőipar. A termelés volumene 0,2 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit, az épületek építése 0,5 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építése 0,9 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 3,0 százalékkal csökkent júliusban.
Az év első hét hónapjában az építőipari termelés 6,7 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakáét.
Az építőipar ágazatai közül az épületeket építő ágazat termelése 11,1, az egyéb építményeké 5,9 százalékkal csökkent tavaly júliushoz képest. Az építőipari termelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítés ágazat termelési volumene 15,1 százalékkal nőtt.
A megkötött új szerződések volumene 4,2 százalékkal csökkent júliusban az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 12,4, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 0,2 százalékkal.
Az új szerződések elmúlt hónapokban tapasztalt visszaesése miatt az építőipari vállalkozások szerződésállománya július végén 46,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 11,6, az egyéb építményeké 54,2 százalékkal kisebb volt - közölte a KSH.

Forrás: MTI
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Masterduó Kft.
Herczeg Éva

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Mobilcon Kft.
Varga Zoltán

Tri-Mester Reklám Bt.
Dr. Simanovszki Zolt

BESZER-KER Bt.
Völgyi Ferenc