Folytatódott az építőipari lejtmenet, de az idei év még így is pozitívan zárulhat Nyomtatás E-mail
2015. október 20. kedd, 00:00

Az építőipar április óta tartó lejtmenete folytatódott, amit elsősorban a felgyorsított uniós forráslehívás bázishatása indokol. A szerződésállomány visszaesése ellenére az ágazati bizalmi index kedvező irányban változott, így az év vége még okozhat pozitív meglepetést – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Századvég Gazdaságkutató.


A lízingfinanszírozást egyrészt a konstrukció sajátosságai teszik vonzóvá a kisebb cégek számára: így például az alacsony elvárt önerő, a gyors ügyintézés, a kedvező adózási szabályok. A másik, legalább ilyen fontos elem, hogy a jegybank növekedési hitelprogramja (NHP) tavaly óta pénzügyi lízinghez is igénybe vehető, ami nagyon olcsóvá tette az egyébként igen árérzékeny cégek számára a finanszírozást. A hitelprogram jótékony hatása egyértelműen látszik a Magyar Lízingszövetség ágazai statisztikáin is: ezek szerint az első fél évben finanszírozott ügyleteken belül 26 százalékot tett ki az NHP-s szerződések aránya, ezen belül a gépfinanszírozásnál 56, a teherautóknál és a buszoknál 19, a flotta- és autóüzletágban pedig 14 százalékot.

A lízingszövetség szerint a kkv-k által kedvelt üzletágaknál kivétel nélkül nagyon impozáns növekedést sikerült produkálni az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest: a flotta területén például a finanszírozott összeg 40 milliárd forintot tett ki hat hónap alatt, ami 25 százalékos növekedést jelent éves szinten, a termelőeszközöknél pedig a finanszírozott összeg 24,2 százalékkal, 123 milliárd forintra nőtt. A személyautók, kisteherautók és motorkerékpárok piacán a finanszírozott összeg 21 százalékkal, 63 milliárd forintra emelkedett.

A lízingszövetség arra számít, hogy a következő időszakban a vállalkozások finanszírozási kereslete valamennyi területen növekedést eredményezhet. Lévai Gábor, a szervezet főtitkára közölte: a Magyar Lízingszövetség arra számít, hogy a kkv-k részéről továbbra is stabil kereslet lesz az eszközlízing-konstrukciók iránt, ami hozzájárulhat a teljes lízingpiac fejlődéséhez.

A kis- és középvállalkozások lízing iránti, fokozódó keresletét támasztja alá a CIB Bank és a GfK közelmúltban végzett közös felmérése is, amely szerint a cégvezetők, illetve a cégek pénzügyi vezetői közül minden ötödik kifejezetten előnyben részesíti a lízinget a többi finanszírozási formával szemben, és csupán 2 százalékuk utasítja el. Ez megmutatkozik a tervekben is: a nagyobb beruházást tervezők kétharmada számol lízingfinanszírozással. A konstrukció hátrányai között tízből csupán egy cégvezető említette meg, hogy az eszköz a finanszírozás futamideje alatt nem kerül a lízingelő tulajdonába, voltak ugyanakkor, akik ugyanezt az előnyök között sorolták fel, hivatkozva arra, hogy később nem kell foglalkozni az eladással.

Felemás élénkülés a hiteleknél

A növekedési kilátások kapcsán nagy kérdés, hogy az NHP fokozatos kivezetése után mekkora bővülés mutatkozik majd a piacon, és a kormányzat – illetve az MNB – milyen élénkítő eszközöket vet be a kis- és középvállalkozói finanszírozási piac felfuttatására. Az NHP tagadhatatlan sikerei ellenére ugyanis a kkv-hitelek piacán továbbra sem sikerült növekedést elérni: a jegybank adatai szerint a kkv-hitelek állománya 3964,9 milliárd forintot ért el a második negyedév végén, amely minimális mértékben ugyan, de elmaradt az egy évvel korábbitól. Érdekes ugyanakkor, hogy a stagnálás a mikrovállalkozások csökkenő keresletével magyarázható: a középvállalkozások ugyanis már 8 százalékkal, 1637 milliárd forintra növelték hitelállományukat.

Forrás: Barát Mihály, Világgazdaság OnlineAz építőipar termelése augusztus folyamán 6,1 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakának bázisán. Ekkora visszaesés legutoljára 2013 elején volt tapasztalható. Szezonálisan és naptárhatással kiigazítva az előző hónaphoz képest 3,6 százalékkal csökkent a teljesítmény. Ezzel lényegében 2015 áprilisa óta tart a negatív tendencia. A trendforduló az elmúlt évben jelentősen felfutó, uniós forrásokból megvalósuló állami beruházások bázishatásához köthető. A KSH maga is kiemeli a gyorstájékoztatójában, hogy az ágazat visszaesése nagymértékben a közlekedési infrastruktúra fejlesztésén végzett nagy értékű munkák befejezésével magyarázható. Habár jelenleg is számos infrastrukturális beruházás zajlik, ezek összességében már nem képviselnek akkora volument, hogy az előző évi szintet meg tudnák haladni.

Az építőipar két építményfőcsoportja közül az épületek építésének termelési volumene 5,2 százalékkal maradt el az előző évitől, ami azt jelzi, hogy sem az ipari beruházások, sem a lakáscélú beruházások nem képesek olyan mértékben bővülni, hogy támogatni tudják az építőipar növekedését. Az egyéb építmények főcsoport 6,8 százalékos a visszaesése az infrastrukturális beruházások lanyhulását jelzi. Mindez összefüggésben van az uniós források felgyorsított lehívásával, ugyanis az idei év végén megszűnik a szimultán forráslehívás lehetősége, vagyis a 2007–2013-as tervezési időszak forrásait már csak az idei évben lehet felhasználni. Mindez olyan rendkívül magas bázist jelent, amelyet nehéz felülmúlni.

A január–augusztusi időszakban 4,7 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest. Az év egészére nézve, ha folytatódik is az április óta megkezdődött lecsúszás, ez azt jelenti, hogy 2015-ben az építőipar még pozitívan tud hozzájárulni a gazdaság éves teljesítményéhez. Az év vége felé ugyanakkor némileg mérséklődhet a negatív tendencia: a jelenleg futó, uniós forrásokból finanszírozott építőipari termelés még kaphat egy utolsó lendületet. Erre utalhat az építőipari bizalmi index szeptemberi alakulása is, amely az idei évi csúcspontjára emelkedett.

A 2016. évben már nem számíthatunk az ágazat pozitív teljesítményére, tekintettel a magas bázisra és a beszűkülő uniós forrásokra. Szintén erre utal, hogy a megkötött új szerződések állományának volumene augusztus végén 48 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, főként az egyéb építményekre vonatkozó, az átlagnál is nagyobb visszaesése következtében. A kedvezőtlen képet némileg ellensúlyozhatná, ha sikerülne a magánberuházásokat, ezen belül is az épületek építését fellendíteni. Ennek egyik megoldása lehet a kormányzati körök által már vizsgált lakásépítés áfacsökkentésének lehetősége.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

LKB Autószerviz Kft.
Kovács Zsolt

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Argochem Vegyipari Kft.
Bálint Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Bohn Mélyépítõ Kft.
Bohn Istvánné

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Mobilcon Kft.
Varga Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető