Több cég használ bankkártyát is Nyomtatás E-mail
2016. február 23. kedd, 00:00

Érezhetően növekedett 2015-ben a Magyarországon kibocsátott üzleti bankkártyák száma – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybanki statisztikák szerint a múlt év szeptemberének végén 512 ezer vállalkozói bankkártya volt forgalomban Magyarországon, amely 5,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A hirtelen jött bővülés egyrészt azért figyelemre méltó, mert 2010 óta gyakorlatilag folyamatosan csökkent a kibocsátott bankkártyák mennyisége, vagyis – egészen tavalyig – egyre kevesebb vállalkozás érezte szükségét annak, hogy folyószámlájához kapcsolódóan bankkártyát is üzemben tartson.

A növekedés ténye emellett azért is érdekes, mert a működő vállalkozások száma, ha lassan is, de csökken Magyarországon: az összes gazdálkodó szervezet száma a KSH legfrissebb adatai szerint a novemberig tartó egy évben 1,7 millióról 1,69 millióra csökkent, miközben a társas vállalkozások száma is 24 ezerrel 562 ezerre csökkent. Ráadásul a vállalkozói bankszámlák számában is csökkenő a trend az MNB adatai szerint az utóbbi években: a múlt év szeptemberére ismét egymillió alá – 996 ezerre – esett a vállalkozások által működtetett folyószámlák száma, míg egy évvel korábban még csaknem két százalékkal több számlát üzemeltettek a hazai vállalkozások.

Az üzleti kártyáknál bekövetkezett, hirtelen jött növekedésnek persze több oka is lehet. Az egyik, hogy a bankok között élesedik a verseny a számlavezető kis- és középvállalkozói ügyfelekért, és kedvezményes csomagokkal igyekeznek magukhoz vonzani a frissen alapított vagy bankjukkal elégedetlen vállalkozásokat. Ezeknek a csomagoknak pedig gyakran része az egy adott időszakra szóló kedvezményes számlavezetés és bankkártyadíj, ami már meglátszhat akár a kibocsátott kártyák számában is. A másik ok pedig az lehet, hogy a vállalkozások is egyre nagyobb arányban használnak bankkártyát, részben költség- és kényelmi szempontok, részben a gazdaság fehéredése miatt.

Forrás: Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Gulliver Lap- és Könyvkiado ... Gulliver Lap- és Könyvkiado Kft.
Tzurilai Ágnes

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Toldi Tej Kft.
Herpai Tibor

ATON Kereskedelmi és Szolgál... ATON Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Szendi Mariann

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Szigetvári-Hús Kft.
Nagy Imre