Már nincs egy hónap az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására Nyomtatás E-mail
2016. május 11. szerda, 00:00

Május 31-ig adhatják be a 2016. évi felügyeleti díj bevallást az élelmiszerlánc szereplői. A bevallást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapjának elektronikus ügyintézés felületén kell feltölteni. A díj első részletének befizetési határideje 2016. július 31-e – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Az élelmiszerlánc valamennyi résztvevőjét érintő felügyeleti díj lehetővé teszi a pénzügyi terhek arányosabb megoszlását a szereplők között, valamint hozzájárul a hatósági szolgáltatások fejlesztéséhez is.

A megállapított összeg első részletének fizetési határideje 2016. július 31., amit a NÉBIH 10032000-00289782-30006016 számlájára kell elutalni, a közleményben a befizető adószámával és bizonylatazonosítójával.

A felügyeleti díj bevallásának és befizetésének kötelezettsége továbbra sem érinti azokat az őstermelőket, akinek– a támogatásokkal csökkentett – árbevétele nem haladja meg a 8 millió forintot.

Az érintettek további hasznos információkat a NÉBIH honlapján (https://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/felir) találhatnak. Kérdéseikkel pedig a hatóság ügyfélszolgálatához ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , 06-1/336-9024) fordulhatnak.

A gördülékeny ügyintézés érdekében a hatóság kéri, hogy a bevallások feltöltését ne halasszák az utolsó pillanatra!

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Halmai Autóház Kereskedõ é... Halmai Autóház Kereskedõ és Szolgáltató Kft.
Halmai György

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Nidimpex Bt.
Nemes Ferenc

K & H Bútor és Építőipari... K & H Bútor és Építőipari Kft
Vörös Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Dalmibusz Szolgáltató Kft.
Dalmi Gergely János