Kevés magyar cég merészkedik külföldre Nyomtatás E-mail
2017. november 28. kedd, 00:00

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony – derült ki a Budapest Bank 500 cég körében végzett kutatásából. Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből.

Miközben a külföldi versenytársak jelenléte a hazai piacon fokozza a versenyt, a magyar cégek nagy része ezt mégsem próbálja határokon túli terjeszkedéssel kompenzálni. Elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat. Ugyanakkor a felmérés szerint nem a vállalkozások mérete a meghatározó a külföldi piacra történő kilépésben.
A megkérdezett cégek 19 százaléka lépett eddig külpiacokra, s ezek kétharmada már több mint egy évtizede, átlagosan 14 éve végez exporttevékenységet. A határokon túli piacok meghódítására ugyanakkor kevés vállalkozás készül: a megkérdezettek 4 százaléka mondta csak, hogy exporttevékenységbe fogna a következő három évben, miközben 77 százalékuk elzárkózik ettől.

Az exportáló vállalkozások közül a legtöbben gépeket, szerszámokat, alkatrészeket visznek külföldre, de az építőipari és a mezőgazdasági termékek is jellemző külkereskedelmi cikkek. Az exportálók többsége a szomszédos országokban értékesít, az Európai Unió határain túl pedig csak a cégek 10 százaléka merészkedik. A legnépszerűbb célpiacok Ausztria, Románia, Szlovákia és Németország.

Forrás: Budapest Bank

A 700 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cégek körében az exportpiacokra is szállítók aránya lényegesen magasabb az átlagnál (42 százalék), a 200 millió forint árbevétel alatti vállalkozásoknál viszont nem jelentős az átlagtól való eltérés: 17 százalékuk jelenleg is végez exporttevékenységet, további 2 százalékuk pedig tervezi a külpiacra lépést.
Aki belevágott, annak megérte

Az exporttevékenységet végzők leggyakrabban a nyereség növelésének szándékával léptek külpiacra (62 százalék), de sokan vannak azok is, akik leendő külföldi kereskedőpartnerük biztatására kezdtek exporttevékenységbe (39 százalék). A mezőgazdasági cégek a belföldi piac szűkösségét is fontos indokként említették (48 százalék).
Az exportálók tapasztalatai azt mutatják, hogy megéri átlépni a magyar határokat, hiszen árbevételük átlagosan 26 százaléka származik a külföldi értékesítésből. A nagyobb, 700 millió forint feletti árbevételű cégek esetén ez az arány eléri a 44 százalékot.

Az elmúlt öt évre visszatekintve az exportáló cégek harmada számolt be arról, hogy növekedett náluk a kivitel volumene, a következő három évben pedig 37 százalékuk tervezi külpiaci tevékenysége bővítését – derül ki a felmérésből.
Sokan meg sem próbálják

A cégek 77 százaléka megelégszik a hazai piac nyújtotta lehetőségekkel. Ennek elsődleges okát többségük (57 százalék) abban látja, hogy a vállalkozásuk által előállított termék vagy szolgáltatás nem alkalmas exportra. Míg a mezőgazdasági cégek számára ez szinte egyáltalán nem okoz problémát (5 százalék), addig a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalatok 70 százaléka gondolja, hogy nem lenne versenyképes külföldön. A második leggyakrabban említett indok (27 százalék), hogy túl kicsinek gondolják a céget: ez elsősorban az agrárvállalkozások és a kereskedőcégek számára jelent gondot (39 illetve 43 százalék).

Forrás: Világgazdaság Online

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

GÉPVILLÉP Villamosipari, Szo... GÉPVILLÉP Villamosipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Búza Tamás

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
PW Studio
Enyedi Márta

Lakat-Gumi Kereskedelmi és Sz... Lakat-Gumi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Tóth Anita

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Vivber Kft.
Borsányi Andrásné