Elindult a HungaroControl Podcast Nyomtatás
2020. november 09. hétfő, 00:00

Podcastot indított a magyar légiforgalmi szolgálat.


A november elejétől kéthetente megjelenő epizódokban a légi közlekedés legérdekesebb témáit járják körül iparági szakértők, pilóták, valamint légiforgalmi és kutatás-fejlesztési szakemberek segítségével.

A HungaroControl Podcast adásaiban a kezdő, haladó és profi repülésrajongók egyaránt megtalálhatják a kedvükre való tartalmakat. A légi navigációs szakma aktualitásai, érdekességei mellett a repülésfizikáról, a pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségeiről, a repülések okozta károsanyagkibocsátás csökkentére irányuló kezdeményezésekről is halhatnak beszélgetést az érdeklődők, továbbá megismerhetik a repülőesemények kivizsgálásának kulisszatitkait is.

Az első adás vendégei Maár-Laza Bori, a HungaroControl és a Magyar Televízió meteorológusa, valamint Wilson-Szűcs László a társaság légiforgalmi szakreferense, korábbi pilóta. A beszélgetésből kiderül, hogy mi a különbség a hagyományos meteorológia és a repülésmeteorológia között, mivel foglalkoznak az észlelők és a repülésmeteorológusok, illetve milyen kihívásokkal szembesülnek a pilóták a repüléseik során.

A HungaroControl Podcast adásai elérhetők az Apple és a Google podcast-alkalmazásaiban, illetve a Spotify-on. Az első epizód meghallgatható az alábbi linkek valamelyikére kattintva.

 

Forrás: Objektív Hírügynökség




Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.