Pénzügyi konstrukciók támogatása Nyomtatás
2007. április 21. szombat, 19:26
Elindult a JEREMIE

Felzárkózási, versenyképességi és fenntarthatósági lehetőségek

ImageEgyforintnyi európai uniós támogatásból akár tíz forint vállalkozói tőke is lehet a mikro-, kis- és középvállalkozásokat finanszírozó Jeremie program segítségével, miközben egy forint vissza nem térítendő támogatás csak egyszeri, egyforintnyi finanszírozást generál. A pénzügyi közvetítőknek szóló felhívás október 5.-i meghirdetése után legkorábban november végén kaphatják kézhez az első mikrohiteleket az azokat igénylő vállalkozók.


Az Európai Unió a Jeremie program elindításával maga is elismerte: sehova nem vezet és igencsak gazdaságtalan megoldás az, hogy a közösségi vállalkozásokat elsősorban vissza nem térítendő támogatással igyekeznek fejleszteni a tagországok.

ImageAz EU strukturális alapjai egy részét 2007-től arra használja fel, hogy pénzügyi konstrukciók támogatásaként adja oda vállalkozóknak. Ennek köszönhetően a magyar keret többször, nagy tőkeáttétellel megforgatható hét év alatt. Az Új Magyarország finanszírozási programban elsőként induló mikrohitel-konstrukció elsősorban olyan vállalkozók számára jelent felzárkózási, versenyképességi és fenntarthatósági lehetőséget, akik ez idáig nem férhettek hozzá bankfinanszírozáshoz.

A tárca számításai szerint az elkövetkező egy évben legalább 10-15 pénzügyi közvetítő csatlakozik a mikrohitelprogramhoz, velük október második felében megkötheti a szerződést a programot működtető Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Az idén 500-1000 millió, jövőre pedig 25 milliárd forint hitel igénybevételével számolnak. Az 55 milliárdos refinanszírozási és a 24 milliárdos kezességvállalási keretből hét év alatt a becslések szerint 250-300 milliárd forint kihelyezés lehet, összesen 50-60 ezer vállalkozónak.

ImageA program második nagyon fontos pillére a portfóliógarancia-eszköz kis- és középvállalkozások számára. Itt a kkv-k által igényelt hitelösszeg 80 százalékáig garanciát vállal az állam. Hitelgarancia céljára 70 milliárd forint áll rendelkezésre 2007 13 között. Ebből a hét év alatt az államtitkár szerint 1000-1500 milliárd forintnyi kkv-hitelt tudnak nyújtani a bővüléshez, összesen 15 ezer növekvő vállalkozásnak, olyanoknak, amelyek már a magyar gazdaság stabil szegmensének számítanak.

ImageS végül a program harmadik pillére kimondottan az innovatív, nagy high-tech kockázati tartalmú tevékenységet folytató vállalkozásoknak biztosít tőkét. Itt a kockázatitőkealap-kezelőkkel kötendő keretszerződés révén a Vállalkozásfinanszírozási Zrt. társfinanszírozóként kapcsolódik be vállalkozói fejlesztések megvalósításába. Ennél a 45 milliárd forintos keretű konstrukciónál az állam aszimmetrikusan pozitívan diszkriminál, s így további 45 milliárd forint magántőkét tud bevonni a vállalkozások fejlesztéseibe 2007-13 között.

Forrás: Árindex Kft.
Image



Kérdése van a cikkhez?
Írja meg a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímre!


Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?

Üzleti Közösség tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →

További cikkeket a témában a "Vezetői túlélőcsomag" rovatunkban olvashat →

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.