Ha nincs egy hullámhosszon az ügyvédjével, az évtized üzletét is bukhatja Nyomtatás
2013. október 01. kedd, 00:00

A tapasztalatok szerint a hazai kockázati tőkebefektetők általában nyitottan közelítenek a startupokhoz, ám a befektetésig rögös az út. A befektetők az álláspontok kialakításánál keresik a közös megoldást, de a term sheetek (a főbb szerződési feltételeket tartalmazó megállapodások), illetve a megbeszélések utáni okiratmódosítások nem mindig tükrözik ezt a hozzáállást. A legtöbben szeretnék maguknál tartani a cégirányítást, ami egy seed befektetés esetén könnyen kizárhatja a további befektetési köröket. Időnként előfordul, hogy a term sheetben a kockázati tőke világától teljesen idegen dolgokat kérnek. Ám hiába rugalmas egy befektető, ha nem megfelelően instruálja az ügyvédjét, és ezért a pozitív attitűdből kevés jelenik meg a tranzakciós dokumentumokban.


Többször előfordul, hogy kihúznak egy nagyon oda nem illő rendelkezést, majd mégis megjelenik valami más, de hasonló elgondolás. Ez azt sugallja, hogy a befektető igazán nem is akar engedni. A projektgazdák nehezen viselik el ezt a hozzáállást, és inkább egy rugalmasabb befektetőt keresnek. Könnyen előfordulhat, hogy egy cég azért lép vissza a megállapodástól, mert elveszíti a bizalmát egy a számára sok ponton rendkívül hátrányos term sheet miatt. Így a befektető több hónapnyi munkát és egy ígéretes projektet dobhat ki az ablakon. Jelenleg rengeteg a befektetésre váró pénz, viszont kevés az igazán jó projekt. Ezért várhatóan csak az a befektető fog érvényesülni, aki ki tud lépni a komfortzónájából és valóban mer kockáztatni. Ezután könnyen lehet, özönlenek majd hozzá a jó projektek, amik között aztán kedvére válogathat.

Forrás: Bóné László ügyvéd, startup- szakértő - Világgazdaság Online

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.