Bőséges hitelforrás áll a cégek rendelkezésére az idei évben Nyomtatás E-mail
2014. február 11. kedd, 00:00

"Minden eddiginél bőségesebb hitelforrás áll idén a cégek rendelkezésére. A vállalati hitelpiacot így lényegében az fogja meghatározni, hogy a belső és a külső piacok élénkülése milyen mértékű kapacitásbővítést igényel, és ez mekkora hiteligényt fog generálni a vállalatok részéről"- derül ki a K&H közleményéből.

"Ez utóbbi döntő lehet a gazdaság növekedése szempontjából, mivel a vállalati hitelállomány 5 százalékos bővülése 2 százalékos GDP növekedést eredményez” - mondta el Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

Az elmúlt évben a hazai kamatkörnyezet változása a kamatteher mérséklődésén keresztül hatással volt a vállalati hitelpiacra is, az ebből fakadó keresletélénkülés azonban nem volt meghatározó. Ezzel szemben a Növekedési Hitelprogram (NHP) első szakaszának érezhető hatása volt, és az évek óta visszafogott vállalati hitelkeresletet kimozdította a holtpontról. Azonban ez is inkább egy egyszeri, semmint tartós hatásnak tekinthető.

„Az idei évet tekintve látni kell, hogy a teljes magyarországi vállalati hitelállomány mintegy 6700 milliárd forint, míg ehhez képest az NHP 2. szakaszának év végéig kihelyezendő összege 2000 milliárd forint. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a vállalati hitelkihelyezésben egyértelműen az MNB által nyújtott forrás lesz a legmeghatározóbb tényező.

Másrészt a programnak, valamint az Eximbank szintén kedvező feltételek mellett elérhető exportösztönző hitelének is köszönhetően a hitelkínálati oldalon nem lesz korlátja a forráshoz jutásnak” – nyilatkozta Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

„Ami tehát idén meghatározza majd a magyarországi vállalatok hitelállományának alakulását, az leginkább a vállalatok részéről érkező igény lesz. Márpedig a vállalati hitelállomány és a GDP növekmény között igen szoros összefüggés van, hiszen a nettó vállalati hitelfelvételek volumenének 5 százalékos növekedése a GDP-t mintegy 2 százalékponttal tudja növelni.

A hitelezésnek tehát elengedhetetlen szerepe van a gazdaság bővülésében, ez jelenti a növekedés motorját. A vállalati hitelezést tehát az növelheti tartósan, ha az export illetve belföldi piac olyan mértékben tud élénkülni, amely plusz kapacitásokat igényel a vállalkozásoknál” – mondta el Hodina Péter.

„Kedvező tendencia a folytatást illetően, hogy a kiskereskedelmi fogyasztás tavaly év végén átesett a holtponton, és azóta is bővülést mutat, emellett pedig az ipari termelés is - a szokásos év végi visszaeséstől eltekintve - éves alapon növekedni tudott. Azonban továbbra is mindent meg kell tenni, hogy a folyamat tartós maradjon, amihez elengedhetetlen a belföldi lakossági fogyasztás további élénkülése, valamint új, az Európai Unión kívüli exportpiacok, vevők felkutatása” – hangsúlyozta a szakember.

Forrás: Világgazdaság Online

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Tiszta Harmónia Kft.
Magyar Tamás

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Adam-Tech Bt
Bozó Tamás Tamás

Wombat Irodai Szolgáltató Kf... Wombat Irodai Szolgáltató Kft.
Barna Zita

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Digitális Nyomda Kft
Greguska Márti