Budapesten is megrendezik a Startup Europe Roadshow-t Nyomtatás E-mail
2014. március 05. szerda, 00:00

Az Európai Bizottság és az Európai Fiatal Fejlesztők Fóruma kezdeményezésére elindult a Startup Europe Roadshow. A program keretében az EU tíz nagyvárosában - Poznanban, Párizsban, Berlinben, Olmützben, Athénban, Londonban, Madridban, Bukarestben, Lisszabonban és Budapesten - tartanak rendezvényeket a következő nyolc hónapban az infokommunikációs területen feltörekvő vállalkozók számára azzal a céllal, hogy Európa startup környezetét dinamikusabbá és kevésbé kockázatkerülővé tegyék. Magyarországon a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) lesz a rendezvény házigazdája.

"Nem a politikusok teremtenek munkahelyeket, hanem a vállalkozók. Ezt a gondolkodásmódot kívánjuk terjeszteni Európában a Horizon 2020 támogatásain keresztül. Fontos a feltörekvő vállalkozók számára, hogy lássák: a siker lehetséges!” – nyilatkozta a Rapidnak Neelie Kroes , az Európai Bizottság alelnöke, a Digitális Menetrend (Digital Agenda) felelőse a program brüsszeli elindítása alkalmából.

A workshopokra mindenhol 16 és 30 év közötti diákok és feltörekvő vállalkozók jelentkezését várják, akiknek van saját üzleti ötletük, vagy vállalkozói karrier építésére készülnek, és szükségük van mentorálásra. A rendezvényeken külön szekció foglalkozik majd az EU Horizont 2020 programjának fiatal digitális vállalkozók és startup cégek számára biztosított finanszírozási lehetőségeivel. A sorozat első workshop-ját február 27-én Poznanban tartják. A teljes eseménynaptár online is elérhető a következő honlapon: innoyear.eu/StartUpEuropeRoadshow.

Forrás: Világgazdaság Online

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

YES YOU CAN NYELVOKTATÓ KFT
Horváth Kálmánné

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Beneto Kft.
Bodnárné Berecki Ágnes

Szavill Consulting Kft.
Kovács Katalin

Misszió Mentő Kft.
Duschanek Péter