133 uniós pályázati felhívás jelenik meg az idén Nyomtatás
2015. március 30. hétfő, 00:00

A szaktárcák elképzelései szerint 133 uniós pályázati felhívás jelenik meg az idén csaknem 2900 milliárd forint értékben - mondta Zsigmondné Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának keddi ülésén.


Az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár tájékoztatójában ismertette, hogy az Európai Bizottság hét operatív programot már elfogadott a Magyarország által benyújtottak közül, két operatív program pedig benyújtás előtt áll.

A kormánynak most el kell fogadnia az éves fejlesztési kereteket, amelyek szabályozzák, hogy milyen pályázati felhívásokat fognak kiírni a szaktárcák ebben az évben - közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) éves fejlesztési kerete már kihirdetés előtt áll, a kormányhatározat hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

Zsigmondné Vitályos Eszter felidézte, hogy az Európai Bizottság elsőként a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot (Rsztop) fogadta el, majd idén februárban jóváhagyta a Ginopot, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot (Ikop),  a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programot (Kehop), a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programot (Top) valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programot (Vekop). Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (Efop) bizonyos részeit az elmúlt héten fogadta el a Bizottság - mondta.

Benyújtás előtt áll a Vidékfejlesztési Operatív Program és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program - tette hozzá az államtitkár.

Az összes program több mint 12 ezer milliárd forint támogatást jelent majd Magyarországnak, és a keret mintegy 60 százaléka gazdaságfejlesztéshez kötődő célokat szolgál - emlékeztetett.

Az éves fejlesztési keretekről szóló kormányhatározatok megjelenése után indul a pályázati felhívások készítése - hangsúlyozta Zsigmondné Vitályos Eszter.

Az államtitkár kitért arra, hogy a pályázati felhívások megjelentetésének feltétele a monitoring bizottságok felállítása is.

A bizottságok elnökeit már kinevezte a miniszterelnök, a testületek megalakítása folyamatban van, és a következő hetekben befejeződik  - közölte.

A pályázati felhívásokat a monitoring bizottságok fogják először megtárgyalni, illetve jóváhagyják az értékelési szempontrendszereket is - közölte.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy Magyarország megkapta 2014-2020-as időszak első átutalt előlegeit, 383 millió eurót utalt már át az Európai Bizottság.

Forrás: Magyarorszag.hu
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.