Nagyon nem mennek a vállalati hitelek Nyomtatás
2015. június 12. péntek, 00:00

Bár tavaly 2008 után először nettó hitelfelvevővé váltak a vállalatok, az idén csúnyán megtört ez a tendencia. A jegybank adatai szerint az első négy hónapban a cégek ismét nettó törlesztők voltak, 230 milliárd forinttal haladta meg a visszafizetett hitelek volumene az újonnan felvettekét. A tavalyi év is rosszul indult, de nem ennyire, akkor az első négy hónapban csak 93 milliárd forint volt a nettó törlesztés. A hitelezés durva visszaesése miatt a vállalati hitelállomány idén április végére a kilenc éves mélypontnak megfelelő 6354 milliárd forintra süllyedt.


A vállalati hiteleket idén egyértelműen nem a kicsi, hanem a nagyobb cégek vették fel eddig. Erre lehet következtetni abból, hogy az egymillió eurósnál nagyobb hitelszerződések aránya a forinthiteleknél is 70-75 százalék körül alakul, az euróhiteleknél pedig 90 százalék körül van. Euróhitelt korábban is általában a nagyobb, exportra dolgozó cégek vettek fel, a forinthiteleken belül viszont a mostaninál sokkal jellemzőbbek voltak a kisebb hitelösszegek.

A kis- és középvállalati hitelezés visszaesését mutatja az is, hogy a Növekedési Hitelprogram (NHP) is veszített a népszerűségéből az idén. A második szakaszban tavaly év végéig 584 milliárd forintnyi szerződést kötöttek és 472,3 milliárd forint hitelt folyósítottak a programban részt vevő hitelintézetek, tavaly a második félévben havonta már átlagosan 60 milliárd forint körül volt a szerződések összege, a folyósítás pedig megközelítette az 50 milliárdot. Az idén viszont havonta mindössze 39 milliárd forintnyi kedvezményes hitelről kötnek szerződést, a folyósítás pedig a felére esett vissza, nem érte el havonta a 25 milliárd forintot. Igaz, az utolsó hónap már valamivel jobban sikerült, májusban 33,5 milliárd forintnyi új NHP-s hitelt helyeztek ki a bankok és a takarékszövetkezetek. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy elindult az NHP+, amelynek keretén belül a magasabb kockázatú kkv-kat is hajlandóak finanszírozni a hitelintézetek.

Nem meglepő, hogy azokban a nemzetgazdasági ágazatokban is visszaesett a hitelállomány, amelyekben hagyományosan sok NHP-t helyeztek ki az elmúlt időszakban. A mezőgazdasági cégek vitték el a kedvezményes kölcsönök negyedét, ennek is köszönhető, hogy a szektor hitelállománya történelmi csúcson volt tavaly, az idei első negyedévben viszont 8 százalékkal visszaesett. Igaz, ennek szezonális okai is lehetnek. A második legnagyobb mértékben a kereskedelem részesült az NHP-ból, tavaly ennek voltak jelei, csaknem 9 százalékkal nőtt a hitelállományuk, az idei első negyedévben viszont már enyhe visszaesés látszik.

A gépipart és a vegyipart leszámítva az ipar szinte minden területén is csökkent a hitelállomány. Az év első három hónapjában az élelmiszeriparban körülbelül 5 százalékos volt a zsugorodás, hasonló mértékben esett vissza az ingatlanügyek és az építőipar hitelezése is. A legdurvább hitelállomány-csökkenés a pénzügyi, biztosítási cégeknél volt, ezek három hónap alatt a korábbi tartozásuk több mint egyharmadától megszabadultak, de kétszámjegyű mértékben mérséklődött a villamos energetikában és az infokommunikációban tevékenykedő vállalkozások hiteleinek volumene is.

Forrás: H. B., Világgazdaság Online
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.