Pályázati dömping zúdul az országra Nyomtatás E-mail
2015. október 08. csütörtök, 00:00

Évek óta várják a gazdasági élet szereplői, hogy ismét érezhető nagyságrendben nyíljanak meg előttük az Európai Unió fejlesztési forrásai. Az elmúlt két évet ugyanis a 2007–2013-as időszak lefutása és a 2014–2020-as programok tervezése vitte el. Pályázatok alig jelentek meg, de amelyek megjelentek sem hoztak érezhető könnyebbséget a gazdaságnak. Végre változik a helyzet, s ahogyan Maróczi Imre, a Pályázati Tanácsadók Országos Szövetségének (Pátosz) elnöke mondta a szervezet tegnapi konferenciáján: „Most indul a roham, amire évek óta várunk.".


Hogy mit jelent mindez számokban, arról Boór Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársa beszélt. Mint mondta, az egyik legfontosabb hír, hogy a kormány 74 milliárd forinttal megemelte a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) 2015. évi keretét, amely így 902 milliárd forintra nőtt. Miközben a programon belül az év eddigi időszakában 22 pályázati felhívás jelent meg 541 milliárd forintos pénzügyi kerettel, addig a következő három hónapban további harmincat hirdetnek meg. A tervek szerint 2017-ig a Ginop teljes, 2700 milliárd forintos támogatása megnyílik a pályázók előtt.

A Ginop módosítását több szempont is indokolta. Például hatalmas túljelentkezés volt a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásbővítéséről szóló pályázatra, így a pénzügyi keretet megemelték, hogy a tartalmilag és formailag is megfelelő pályázatok megkaphassák a támogatást. De ahogyan Boór Tamás mondta, húszról negyvenmilliárd forintra nőtt a jelenleg is futó kis- és középvállalatok kapacitásbővítő beruházásainak támogatását szolgáló felhívás kerete.

Ugyanakkor Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-hez eljuttatott mai közleményében az okok között említi azt is, hogy mivel késik a pénzügyi eszközökkel (visszatérítendő támogatások) kapcsolatos uniós szabályozás, az idén csak a pénzügyi közvetítők kiválasztásával kapcsolatos felhívások jelennek meg. A kombinált, hitel plusz támogatás termékek csak jövőre kerülnek a vállalkozások elé.

Mint azt Boór Tamás mondta, összesen 730 milliárd forint visszatérítendő forrást lehet felhasználni. Ezen lehetőségek jellemzője, hogy vissza nem térítendő felhívásokkal lehet majd kombinálni őket, de nem önrészként, a saját tőke hiányának pótlásaként, hanem kapcsolódó fejlesztésként.

Forrás: Sz. B., Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Fertõdi Zöld Mezõ Mezõgazd... Fertõdi Zöld Mezõ Mezõgazdasági Szövetkezet
Csuka Ignác

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
INTERALFA-COMPLEX Kereskedelmi... INTERALFA-COMPLEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Dorogi Éva

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Asset Consult Pénzügyi és S... Asset Consult Pénzügyi és Számviteli Tanácsadó Kft.
Ádám Zoltán

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Club Tihany Zrt.
Kaufman Erika

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető