Bár az „ingyenpénzzel” nem tudnak versenyezni, a tisztán eszközalapú finanszírozásnak nagy lehetőségei vannak az alacsony kamatkörnyezetben – nyilatkozta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

Mennyiben nehezedett meg a lízingszakma élete a mostani alacsony kamatkörnyezetben?

A kérdést több részre kell bontani. Az első aspektusból az alacsony kamatok kifejezett előnyt jelentenek a lízingszakmának a klasszikus finanszírozással szemben, hiszen nálunk a fedezetet maga az eszköz jelenti, amely a futamidő alatt a lízingcég tulajdonában marad. Így – 10-15 százalékos önerőt feltételezve, s a lízingtárgy fedezeti értékét 75 százalékosnak számolva – a lízingcégnek 10-15 százalékos kockázatot kell áraznia a lízingdíjban. A normál hitelnél a bank a fedezetek eltérő értékelése miatt nagyobb, minimum 20-30 százalékos kockázatot fut. Mindez azt jelenti, hogy a lízing jobban tud alkalmazkodni az alacsony kamatokhoz – ugyanazon kamat mellett magasabb finanszírozási limitet tud meghatározni. S az is előny lehet, hogy nincs szükség pótlólagos fedezet állítására, valamint az elbírálás is gyorsabb lehet. A kérdés másik oldalát vizsgálva ugyanakkor elmondható, hogy a mostani alacsony kamatok mellett a forrásteremtés nehezebbé vált, hiszen a refinanszírozás költségeit alacsonyabb kamatok mellett nehezebb érvényesíteni. Ez főképp a nem banki hátterű lízingvállalkozásoknak okozhat gondot.

A lízinget jellemzően a kis- és középvállalatok finanszírozási eszközeként mutatják be. Ezt a területet ma számos támogatott konstrukció „célozza meg”. Ez gondot okozhat a lízingfinanszírozásban?

Nagyon örültünk, amikor elértük, hogy a Növekedési hitelprogram keretében a lízingkonstrukciók is finanszírozhatóvá váltak a piacon. Az NHP-t kifejezetten hasznosnak ítéltük meg akkor, amikor a hiteldinamika visszatérését kellett elősegíteni. Hasonló jó tapasztalataink vannak a versenyképes forrást biztosító Exim-konstrukciókról is. Az NHP szelleme ugyanakkor tovább él: a vállalkozások agyába beleégett a 2,5 százalékos kamat, ennél magasabb finanszírozást nem igazán vállalnak be. Főleg azért, mert azóta újra vannak vissza nem térítendő uniós pályázatok, vagy ott van az MFB által nyújtott, szintén uniós forrásokra támaszkodó nullás hitel. Ezekkel a termékekkel még az eszközalapú finanszírozással sem lehet versenyezni, ráadásul ezen konstrukciók fennállásáig jellemzően kivárás van, ami a beruházások késedelmes megvalósulását eredményezi.

Temessük a piacot?

A világért sem! Ugyanakkor látni kell, hogy egyfajta konszolidáció, átalakulás előtt állunk. Egyrészt a független szereplők helyzete nagyban megnehezedik – s nem pusztán a refinanszírozási nehézségek miatt, hanem az olyan költséges fejlesztések miatt is, amelyeket a szabályozók előírnak –, legyen elég itt most csak az ügyféladatok kezelésére vonatkozó GDPR-rendeletre vagy épp az IFRS-szabvány teljesítésére utalnom. A konszolidáció másik iránya pedig egyértelműen az, hogy a lízingcégeknek valamilyen módon szakosodniuk kell.

Miért?

Ahhoz, hogy egy-egy eszköz finanszírozásába nyugodt szívvel beszálljon egy társaság, tisztában kell lennie a valódi hasznosítási, továbbértékesítési lehetőségeivel. Ez csak úgy képzelhető el, ha az adott lízingcég megfelelő iparági tudást halmoz fel házon belül, és kapcsolatokat épít ki az adott iparág piaci szereplőivel, kereskedőivel, akik révén az eszközök másodpiaca biztosítva van. Ennek fontossága persze területenként eltérő lehet – egy kisteherautóra bármelyik termék-előállítónak szüksége lehet, ám egy 15 millió eurós palackozósort jó eséllyel nem tudna egy cég sem túl sok helyre eladni a hazai piacon, ha a szükség úgy hozza. Kellenek tehát a szakmai kapcsolatok, a specializáció. Ne legyünk naivak: az adott területen dolgozó vállalkozások döntő része ma is tudja, melyik az a 2-3 finanszírozó, amelytől ajánlatot érdemes kérni akkor, ha mezőgazdasági, építőipari vagy épp egészségügyi gépbeszerzést terveznek. Ez a specializáció egyébként abban is segítséget tud nyújtani, hogy a finanszírozás mellett egyéb bevételeket is realizálni tudjon a lízingszakma.

Meddig lehet elmenni ezen az úton?

Ma a lízingvállalkozások bevételeinek döntő része kamatbevétel, ám például a flottakezelés népszerűsége jelzi, hogy igen­is van igény olyan kapcsolódó szolgáltatások nyújtására, amelyek egyéb bevételeket hozhatnak. A szakmai tudás és a kiépített kapcsolatrendszer egy sor olyan szolgáltatással egészítheti ki a lízingfinanszírozást, amelyre az ügyfeleknek szükségük van – mondjuk a full service leasinggel vagy a biztosításközvetítéssel. Emellett az Egyesült Királyságban például a lízingtársaságok az operatív lízing (a bérleti konstrukciók) után visszamaradt eszközök másodlagos értékesítési piacát olyan tökéletesre fejlesztették, hogy ez bevételüknek legalább a harmadát, jobb esetben akár a felét is ki tudja termelni. A lehetőségek tehát adva vannak, csak végig kell haladnunk ezen az úton.

Forrás: Világgazdaság Online