Kockázatos állami cégek, eladósodó önkormányzatok Nyomtatás
2009. szeptember 29. kedd, 03:00

A Költségvetési Tanács elemzése szerint a reálgazdaság rövid távú kilátásai valamelyest kedvezőbbek a kormány által feltételezettnél, a középtávú kilátásokat illetően azonban kevésbé derűlátóak.


09_29_napi3A költségvetés legkomolyabb rendszerszintű kockázatát a többségi állami tulajdonú vállalatok meg nem térített, nettó 75 milliárd forintos vesztesége jelenti. Az önkormányzati rendszer korábbi eladósodásának veszélye (ami akár 100 milliárd forint nagyságrendű is lehet) a tervezettet meghaladó államháztartási hiányt okozhat. Időben előre tekintve pedig a személyi jövedelemadó sávhatárának 2011-től hatályos, továbbra is fedezetlen, mindössze az optimista makropályával elfedett megemelésének kockázatát kell kiemelni (170 milliárd forint) - olvasható a jelentésben.

Előreláthatóan 2010-ben az adóbevételek alakulását meghatározó árindexek és a nominális adóalapok is magasabbak lehetnek a kormány által előre jelzettnél, ám a 2010 utáni kilátásokat beárnyékolja, hogy a hazai kilábalási folyamat nemzetközi környezete rendkívül bizonytalan; a fejlett országok fellendülése törékenynek ígérkezik.

A kormány a jövő évre még 0,9 százalékos GDP-visszaeséssel kalkulál, ám a 2011-2014 közötti időszakra már négy százalék feletti gazdasági bővülést vár.

A tanács szakértői szerint 2010-ben a költségvetés külső tételeinek (makrogazdasági, társadalmi és más törvényekből fakadó kötelezettségek) egyenlege csupán kismértékben (mintegy 10 milliárd forinttal) rosszabb, mint a törvényjavaslatból következő érték, ez azonban két jelentős, de ellentétes hatás eredőjeként adódik.

Ha a kormány a saját makropályáját, de a költségvetési tanács számítási módszertanát használta volna, akkor az előterjesztésben szereplőnél mintegy 132 milliárd forinttal rosszabb költségvetési egyenleget kellett volna előre jeleznie. Ezt a negatív hatást a tanács becslésében nagyrészt (122 milliárd forint) ellentételezi kedvezőbb makropályája hatása.

Forrás:
Napi Gazdaság Online

www.napi.hu



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe. Minden, ami egy vezető, cégvezető, ügyvezető igazgató életében nélkülözhetetlen: a vezetőképzés alapjai, a cégvezetés feladatai, a humánpolitika, a tőzsde, az irodavezetés – összefoglalva gyakorlatban használható ötletek a vezetői munka minden részletéhez. A Lépéselőny Virtuális Irodaház olyan, mint egy cégvezető képző, egy gyakorlati vezetőképzés a cégvezetés részére, hogyan foglalkozzon cégével, hogy hatékony legyen és több profitot termeljen.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.