Szerintem nem él a Földön olyan ember, aki élete során ne lett volna dühös. Olyan ember viszont nagyon kevés van, aki igazán meg tudott volna bocsátani. Düh és megbocsátás? Hogyan is lehetne a düh megbocsátó?

Nagyon egyszerű. A düh a legintenzívebb érzelmünk, olyan intenzív, hogy megjelenésekor teljesen eluralja tudatunkat, egész testünket. Ha dühösek vagyunk, nincsen tisztánlátásunk, csak harag van, düh és gyűlölet. Olyankor nincsen más. Nagyon jól lehet manipulálni az embereket ezzel az érzéssel. Dühből az ember bármire képes. Szó szerint bármire. Dühből ölni lehet! Elvenni embertársunk életét. És ez is egy lehetséges megoldás, hogy enyhítsük a fájdalmunkat. A düh tehát éppen ezért nagyon veszedelmes, ugyanakkor, ha megfelelően használjuk, akár a szövetségesünk is lehet! Előre is viheti az életünket!

Ugyanis a baj soha nem az érzéssel van, hanem azzal a cselekedettel, amit kivált. Úgy gondolom, elvenni valakinek az életét a legszélsőségesebb levezetése a bennünk dúló energiának, fájdalmunk csökkentésének.

Az első dolog, amit érdemes megértenünk ezzel kapcsolatban, miért vagyunk dühösek!
Valaki felidegesített, mert olyat tett, amivel megsértett engem? Bántott fizikailag, lelkileg?
Az események is kiválthatnak belőlünk érzelmeket. Hogy ezek milyen érzelmek, az teszi az eseményeket jóvá vagy rosszá. És hogy miért pont az az érzelem születik meg bennünk, az attól függ, milyen előzetes tapasztalataink vannak, milyen az értékrendünk, milyen a hitrendszerünk, milyen az egész személyiségünk.
A dolgok önmagunkban se nem jók, se nem rosszak! Az előbb említett tényezők határozzák meg ezt. Nos, azért érzünk általában „rossz” érzéseket, mert valamilyen fontosságunk nincsen kielégítve, nem kapunk meg valami szükséges dolgot, ami számunkra fontos. Természetesen az értékrendünk határozza meg, hogy egy egy esemény milyen érzést vált ki belőlünk annak megfelelően, hogy mennyire elől van az értékrendünkben.
Minél fontosabb egy szükséglet, annál nagyobb fájdalmat okoz annak a hiánya vagy sérülése! Marshall Rosenberg azt mondta: bármi, amit teszünk, azért tesszük, mert valamilyen fontosságunkat, szükségletünket szeretnénk kielégíteni, megkapni. Még egy élet kioltása is csak eszköz arra, hogy enyhítsük a fájdalmunkat. (Persze ez nem azt jelenti, hogy ezzel legalizálhatnánk ezt a cselekedetet. Ez csupán egy szerkezeti ténymegállapítás.)

De hogyan használhatnánk építő módon a dühünket?
Ahhoz, hogy ezt meglássuk, ki kell lépnünk a düh állapotából. Erre az egyik módszer az érzések és fontosságok megfogalmazása, amelyek sérültek. De nézzük, a SZI kommunikáció rendszerében a dühkezelésére kidolgozott gyakorlatot!

Mivel a düh egy nagyon intenzív energia, szinte a legintenzívebb, ha nem oldjuk fel magunkba az általa keltett konfliktust, a következményektől szenvedve fojtathatjuk életünket.

Nézzük a düh és a megbocsátás összefüggését!

A megbocsátás az Univerzum azon törvénye, ami fölülírja következményeket. Azt javaslom, bocsáss meg mindenkinek, aki valami „rosszat” tett ellened! Könnyű ezt mondani! Igaz, ez döntésből nem megy. Fejből nem lehet megbocsátani! Ha megerőszakolod magad agyban, az csak még jobban elnyomja az érzést, és belülről mérgez téged, és amikor a legkevésbé várod kitörhet, és akkor mindent elpusztít maga körül.
Az elnyomott düh képes mindent felperzselni. A megbocsátás, viszont kereteket ad ennek a hatalmas energiának, és teremtő módon használható fel magunk és társaink életének jobbítására.

Ha azonban "fejből" nem elég megbocsátani, akkor mit csinálhatunk?
A megbocsátás minden esetben a megértés által születik meg. Hogyanszületik meg a megértés? Minden esetben a plusz információk alapján. Az SZI Kommunikáció gyakorlatának végén kellő információt kapunk önmagunkról és a másik fél cselekedeteinek indítékairól, melynek révé megszületik bennünk az érzés: mintha meg sem történt volna a dühünket kiváltó esemény! Ez aztán szinte automatikusan hozza magával a megbocsátást!
A megbocsátáshoz az út  tehát a dühön keresztül vezet. Ha a gyakorlat során belemegyünk a dühbe, ha teljesen átadjuk magunkat neki és a fájdalmat irányított módon megélve eljutunk a megbocsátásig, akkor megszabadulhatunk tőle! És szabad lehet az is, akire haragudtunk, mert ami feloldunk a földön, az feloldódik az égben is! És a legnagyobb ajándékot kaphatjuk meg: Önmagunkat!


Forrás:
Almamag.hu, Szakolczai Szabolcs

www.almamag.hu