A kormány elfogadta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiát Nyomtatás
2009. június 10. szerda, 03:00


A kormány elfogadta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiát, s jövő héten benyújtja az erről szóló országgyűlési határozati javaslatot a parlamentnek - jelentette be Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

Korózs Lajos elmondta, hogy a stratégia általános célja: az ifjúságban rejlő erőforrások kibontása, e korosztály társadalmi integrációjának elősegítése. A dokumentum kiemelt célként rögzíti egyebek mellett a kirekesztettség, kisodródás megakadályozását, az unió által deklarált célok átvételét, a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok közötti kapcsolatok fejlesztését - rögzítette az államtitkár.
Kiemelte, hogy a stratégia speciális célokat is megfogalmaz, ezek között szerepel az ifjúsági korosztályok társadalmi, egyéni felelősségének fejlesztése, integrációjának segítése, a gyermekvállaláshoz szükséges feltételek, a munkavállalás, otthonteremtés elősegítése. Korózs Lajos hangsúlyozta, hogy a stratégia átfogja a 8-12 évesektől kezdődő és a 25-30 évesekig tartó korosztályt; ide a magyar népesség több mint 27 százalék sorolható, s ez ma megfelel az európai átlagnak. Az államtitkár megjegyezte, hogy néhány évtized múlva más lesz a társadalom szerkezete, 30-40 év múlva már minden második ember idősnek számít majd. A "jövő ifjúságára" vonatkozó jellemzők között Korózs Lajos többek között felsorolta: ismeri és vallja a demokratikus értékeket, jogaival és lehetőségeivel tudatosan él, zökkenőmentesen beilleszkedik a társadalomba, innovatív, befogadó, toleráns, környezet- és egészségtudatos, nemzeti és európai identitása van, ismeri a legkorszerűbb technikákat, segítőkész, s beszél idegen nyelvet, főként az angolt.
Az Ifjúság 2008 kutatásról szólva az államtitkár közölte, hogy ezt a feladatot közbeszerzéssel a Marketing Centrum végezte, az erre szánt 37 millió forintból végül 34,2 millió forintot használtak fel. A kutatás főbb megállapításaiból idézve Korózs Lajos kiemelte, hogy négy év alatt hozzávetőleg 200 ezer fővel csökkent az ifjúsági korosztályba tartozók száma. Míg 2000-ben e korosztály kétharmada végzett fizikai munkát, nyolc év alatt ez az arány egyharmadra csökkent. Az államtitkár elmondta: a fiataloknál az elmúlt évben előtérbe került a fogyasztás, a státuszszimbólummá váló tárgyak birtoklása, illetve mára már többet interneteznek, mint televízióznak.

Forrás
MTI


A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció, a gazdasági ismeretek gyakorlati alkalmazásának terepe. Lényeges, gyakorlatban használható információk egy helyen a fő HR és munka témákban: munkaerő, erőforrás fejlesztési, bérszámfejtés, munkaügy, TB. A szakügyintézők, szakmenedzserek, ügyintézők, fejlesztési tanácsadók kincsesbányája, akik a gazdálkodási kar, illetve a menedzsment kézikönyvek elvégzése után gyakorlati ötletek tárházát találják a tréning, állás interjúk, önéletrajz kezelés, munkaerő-felvétel, képzések, coaching, teljesítmény menedzsment témákban.
 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson azáltal, hogy a cookie-k megjegyzik a személyes beállításait. További információkért olvassa el az Adatkezelési Szabályzatunkat.

A fentiekket egyetértek.