Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alakult |
2010. július 06. kedd, 03:00 | |||
Az árvízkárosultak hatékony és kézzelfogható megsegítése érdekében nemzeti összefogást hirdetnek a legnagyobb magyar közúti fuvarozók. A kezdeményezés alapítói céljaikat a magyar adóbevételek jelentős növelésére tett vállalásukkal, a magyar vállalkozások adófizetési fegyelmének javításával, a magyar logisztikai ágazat nemzetközi versenyképességének fokozásával kívánják elérni, - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón az alapítók képviseletében Wáberer György, a Waberer’s Holding elnök-vezérigazgatója. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kezdeményezést a kormányzat és a gazdasági meghatározó szereplői közötti együttműködés kiemelkedő példájaként méltatta.
A Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum a jövedéki adóbevétel milliárdos nagyságrenddel való növelésével, tagjainak átlátható gazdálkodásával, a közúti fuvarozás környezetkímélő eszközeinek és technológiáinak alkalmazásával járul hozzá az ágazat „kifehérítéséhez”, valamint tagjai nemzetközi versenyképességének növeléséhez és érdekeinek képviseletéhez. Vállalás az adóbevételek növeléséreA fórum alapítói a következő fél éves időszak alatt közel 2 milliárd forint jövedéki adó többletet biztosítanak a magyar költségvetésnek oly módon, hogy 2010. december 31-ig itthon vásárolják meg azt a több mint 20 millió liter gázolaj mennyiséget, amit korábban a Magyarországról európai célállomások felé induló fuvarjaik esetében - költségmegtakarítási okokból –Ausztriában tankoltak. A civil kezdeményezés azt javasolja a kormánynak, hogy az így megnövekedett költségvetési forrással növelje meg az árvízi helyreállításra szánt kormányzati segélycsomag összegét. Az alapítók kérik, hogy a megkezdett tárgyalások eredményeként a kormány tegye lehetővé a kereskedelmi gázolaj bevezetését a közúti fuvarozók számára 2011. január elsejétől. A Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alapítója a tíz legnagyobb hazai közúti fuvarozó és logisztikai vállalkozás, amelyek a hazai nemzetközi fuvarozásai piac mintegy 30 százalékát bonyolítják mintegy 4500 kamionnal. Tagjai: a Waberer’s Holding, a Szemerey Transz, a Révész Trans Kft., a Huncargo Spedition Szállítmányozási Kft., a PREVOST Hungária kft., a Lerton Trans Hungary, a Gartner Intertrans Hungária kft., az Eurolux-Trans Nemzetközi Fuvarozási Szállítmányozási és Kereskedelmi Kft., a Horváth Rudolf Intertransport Kft., a Transtank Nemzetközi Tankautó Fuvarozási Kft. A fórum nyitva áll minden vállalkozás előtt, amelyek teljesítik a csatlakozás feltételeit. A fórumnak csak azok a vállalkozások lehetnek a tagjai, amelyeknek nincs köztartozásuk, minden alkalmazottjukat törvényesen foglalkoztatják és megfizetik utánuk valamennyi adót és járulékot. Feltétel az is, hogy a tagok minden tekintetben törvénykövető magatartást tanúsítsanak, gondoskodjanak alkalmazottaik folyamatos továbbképzéséről, a nemzetközi versenyképesség növeléséhez szükséges intézkedések megtételéről, valamint tevékenységükben igazodjanak az Európai Unió energiatudatossági és fenntarthatósági irányelveihez, azaz ezek szerint csökkentsék káros anyag kibocsátásukat, kezeljék veszélyes hulladékaikat. Az fórum a fuvarozói szakma feltételeinek javítására és a gazdaság működőképességének fokozására vonatkozó javaslataival a továbbiakban is támogatni kívánja a kormány munkáját. Felajánlás és felhívás az árvíz utáni újjáépítés elősegítéséreA szervezet alapító tagjai összehangolják a társadalmi felelősségvállalással összefüggő tevékenységeiket. Ennek jegyében felajánlást tesznek az Észak Magyarország Régiót ért természeti katasztrófát követő újjáépítés támogatására. Az alapítók mindegyike vállalja egy-egy az árvíz által lerombolt ház felújítását, illetve rendbe hozatalát. Egyben felhívják az akcióhoz való csatlakozásra azon vállalkozásokat, amelyek átérzik a humanitárius katasztrófa súlyát, fontosnak érzik a régió újjáépítését és törvényes, átlátható gazdálkodásuk lehetővé teszi a gesztus gyakorlását. Wáberer György kezdeményezéshez csatlakozott a Market Zrt. Az építőipari vállalkozás szakemberei ingyenesen elkészítik az újjáépítendő házak típusterveit, amelyek közül a települések polgármesterei által rászorultság alapján kiválasztott családok kiválaszthatják a számukra megfelelőt. Ezt követően a társaság a kiválasztott típusú házak bármelyikét két hónap alatt felépíti és átadja a fedél nélkül maradt családoknak. A kezdeményezéshez az alapítók várják az újjáépítés sikeréért felelősséget érző vállalkozások és magánszemélyek csatlakozását és felajánlásait.
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..