Fundamenta: a családok többsége megtakarít a gyermekeknek |
2014. november 13. csütörtök, 00:00 | |||
A magyar családok 54 százaléka gyűjt pénzt gyermeke jövőbeni céljaira, első helyen áll a továbbtanulás támogatása, másodikon a biztonsági tartalék képzése, míg harmadik a sorban az otthonteremtés segítése Fundamenta-Lakáskassza Zrt. felmérése szerint - közölte a társaság az MTI-vel. A közlemény szerint a 800 fős mintán elvégzett felmérés választ keresett arra is, hogy melyek a legnépszerűbb megtakarítási eszközök, a legtöbbet említett a megtakarítási számla volt, ezt a megkérdezettek 23 százaléka említette. A lakás-előtarékosság 19, míg az életbiztosítás 16, a babakötvény pedig 13 százalékot kapott. A felmérés, amelynek egyik célja az volt, hogy a Fundamenta hozzá tudja igazítani lakás-takarékpénztári kínálatát a piaci elvárásokhoz kimutatta azt is, hogy az átlagos szülői megtakarítás hossza 10 év, amely elegendő például a továbbtanulás támogatásához. Miután a három legnépszerűbb - a gyermekeket segítő - megtakarítási cél közül a legköltségesebb az otthonteremtés, erre hosszabb ideig kell takarékoskodni. Ezért a jelenlegi 8-10 éves lakás-előtakarékossági konstrukciók mellé a Fundamenta 20 éves lehetőséggel gazdagította kínálatát.
Forrás: MTI
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..