Budapest a harmadik legnépszerűbb úticél a régióban a MasterCard szerint |
2015. június 10. szerda, 00:00 | |||
A kelet-közép-európai térségben Budapest a harmadik legkedveltebb város a világ legnépszerűbb úticéljainak ranglistáján, melyet a MasterCard a külföldi látogatók adott évre vonatkozó becsült létszáma alapján állít össze évről évre. Az utazók számát tekintve a magyar főváros a régióban a második leggyorsabb ütemben növekvő város. A kártyatársaság becslése szerint Budapestre közel 3,2 millió külföldi látogató érkezik 2015-ben, ami a tavalyihoz képest 1,3 százalékos növekedést jelent. Ezzel az eredménnyel a magyar főváros olyan jelentős európai városokat utasított maga mögé, mint például Brüsszel, Zürich vagy Moszkva. Globális összesítésben, 132 vizsgált nagyváros közül Budapest a 41. helyet, az európai mezőnyben a 16. helyet foglalja el, a régióban pedig csupán Bécs és Prága előzi meg.
Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója szerint a hasonló méret, építészet és infrastruktúra miatt csak idő kérdése, hogy Budapest felzárkózzon az osztrák és a cseh fővároshoz, sőt jó eséllyel a régió kiemelt célállomásává is válhat, mivel továbbra is tartja az alacsony árszintet, mely sokak számára még vonzóbbá teszi. Eölyüs Endre szerint a statisztikák is bizakodásra adnak okot: az elmúlt hét évben a Budapestre érkezők számát évente átlagosan 7,4 százalékkal nőtt, ami régiós szinten a második legjobb eredmény. A felmérés szerint a régióban a legnagyobb összeget Bécsben költik el az utazók (218 ezer forint), több mint kétszer annyit, mint Budapesten (98 ezer forint), míg Prágában 165 ezer forint az átlagos költés. Moszkva a vendégéjszakák számát tekintve némileg elmarad a magyar fővárostól, az egy főre jutó költéseket nézve azonban a második a tíz legnépszerűbb kelet-közép európai város közül. A teljes rangsort immáron ötödik alkalommal London vezeti, mely idén 18,82 millió látogatóra számíthat. A lista második helyén szereplő Bangkokban, mely bár majdnem ugyanannyi utazót vonz idén, mint a brit főváros, az előrejelzések szerint majdnem 8 milliárd dollárral kevesebbet fognak költeni. A dobogó harmadik helyén Párizs áll 16 millió utazóval és 16,6 milliárd dollár költéssel. London után a legnagyobb összeget, 17,4 milliárd dollárt a hatodik helyezett New Yorkban hagyják ott a látogatók. Az adatok alapján egyértelműen kirajzolódik az ázsiai nagyvárosok előretörésének tendenciája. A négy leggyorsabb növekedést produkáló városból három található ezen a kontinensen: a Srí Lanka-i Colombo, a kínai Csengtu és a japán Oszaka. A Top 10-ben szereplő nagyvárosok fele szintén Ázsiában, három Európában (ebből az egyik Isztambul), egy Észak-Amerikában és egy a Közel-Keleten található. Az első tíz helyezett közül a múlt évhez képest a legnagyobb növekedést a látogatók számában Isztambul érte el (11,4 százalék), az elmúlt hét évet tekintve pedig Bangkok (11,7 százalék) és Szöul (11,4 százalék) van az élen. Forrás: MTI
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..