Visszaszorul a bankszektor |
2009. május 28. csütörtök, 05:00 |
A bankszektor csak az árnyéka lesz korábbi önmagának
A világégésből viszont a feltörekvő piacok jönnek majd ki jobban, a korábbi kettéválás pedig még inkább egyértelmű lesz. Kína pedig kiemelt szerepet tölthet majd be az új világban, hiszen a belső fogyasztás ösztönzésével a világgazdaság egyik legfőbb motorja lesz. A feltörekvő piacok, azok között is elsősorban Kína lesz a következő három-öt évben a világgazdaság motorja, azonban a gazdasági növekedés nem lesz olyan erőteljes, mint korábban még a kilábalás után sem- írja a Bloomberg Mohamed El-Erianra hivatkozva, aki a világ legnagyobb kötvényalap kezelőjének, a Pimco-nak a vezérigazgatója. "A világ megváltozott a válság miatt, a következő pár évben pedig nincs arra esély, hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba" - tette hozzá El-Erian, miközben hozzátette, hogy egy új normához kell hozzászoknia a világgazdaságnak. A világ kormányainak többsége a válságból tanulva ugyanis sokkal szigorúbb szabályok közé fogja a magánszektort. A cikk teljes terjedelmében elolvasható a következő linkre kattintva: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=114974&is=1 Forrás Eastinfo www.eastinfo.hu A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Év végére várhatóan meghaladja a 460 ezret az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma
- Egyszerűsített havi bevallás az átalányadózóknak
- Van még pályázati forrás elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához
- Húsz százalékkal nőtt a lízingpiac a második negyedévvben
- NAV: már elérhető a hivatal új ügyintéző felülete
- K&H Bank: az OBA befizetés jelentősen csökkentette a profitot
- Lakáshitelbe menekülhetünk az infláció elől
- Adni jó!
- Fizetési kedvezménnyel segít a NAV
- Szakmai vélemény: még nem késő élni az 1 százalékos iparűzési adó lehetőségével
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..