Öröklési illeték: fizethet, akinek eddig nem kellett - de van kiskapu |
2009. június 08. hétfő, 07:35 |
Felvet pár kérdést az üzletrész öröklése Jövőre kiterjesztené a kormány az öröklési illeték fizetését az örökölt üzletrészekre is - 35 millió forintosnál nagyobb érték után 21 százalékot -, ami elvileg teljesen logikus, hiszen a tulajdonjogot is megtestesítő értékpapír öröklése után is meg kell fizetni az illetéket. A gyakorlati megvalósítás azonban lehet, hogy okoz majd némi bizonytalanságot a kezdeti időkben. A Napi Gazdaság cikke Jövőre kiterjesztené a kormány az öröklési illeték fizetését az örökölt üzletrészekre is. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett első fokú örökösöknek - amennyiben örökölt lakástulajdont és a húszmillió forintos illetékmentességet már kihasználta - 18 millió forint értékig 11 százalék, 18 és 35 millió forint között 15 százalék, 35 millió forint felett pedig 21 százalék illetéket kell fizetniük jövőre. Ez elvileg teljesen logikus lépés, hiszen a tulajdonjogot is megtestesítő értékpapír öröklése után is meg kell fizetni az illetéket, márpedig utóbbi is tulajdonrészt jelent egy társaságban. A gyakorlati megvalósítás azonban lehet, hogy okoz majd némi bizonytalanságot a kezdeti időkben, mert néhány feladat első pillantásra nem tűnik egyszerűnek. Bizonyára nem lesz könnyű meghatározni az üzletrész forgalmi értékét, aminek alapján az illetéket kell fizetni. A jogszabály szerint ugyanis az illeték alapja az illetéktárgy forgalmi értéke. Ez egy ingatlan esetében viszonylag könnyen kezelhető ügy, ám ennél sokkal körülményesebb egy vállalkozás értékét felmérni - hívta fel a figyelmet Kocsis Zoltán, a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda közgazdásza. Arról nem is szólva, hogy egyelőre az sincs tisztázva: kinek is kell felbecsültetnie, illetve felbecsülnie a megörökölt társaságot. Az is kérdés, hogy ha a társasági szerződés kizárja az örökös belépését tagként a gazdasági társaságba, akkor a többi tag által az örökösnek fizetendő megváltási ár képezheti-e az illeték alapját. A kérdés folytatásaként felmerül: ha nincs benne az örökös kizárása a társasági szerződésben, de nem az üzletrészt szeretné tulajdonolni, hanem inkább eladná azt a cég többi tulajdonosának, akkor képezheti-e ez az összeg az illeték alapját. A forgalmi érték megállapítása azért fontos, mert egy vállalkozás esetében nincs feltétlen összefüggés a törzstőke és a cég értéke között - főleg ha abból indulunk ki, hogy ma már félmillió forint tőkével lehet kft.-t alapítani, amely akár több tíz milliós nyereséget is elérhet és rendelkezhet sokmilliós értékű ingatlannal és eszközökkel. Vagyis ez a mutató nem lehet alapja a forgalmi értéknek. Az pedig egy külön kérdéskör, hogy hogyan kell kezelni a veszteséges cégeket - Magyarországon 127 ezer cég vallott veszteséget tavaly. Elvileg ugyanis itt a negatív érték után nincs is illetékfizetési kötelezettség vagy csökkenti az örökség tiszta értékét, ami persze a valóságban nem lehet reális. Az egyébként nem valószínű, hogy az öröklési illeték bevezetésével veszélybe kerülnének a magyarországi vállalkozások. Ha abból indulunk ki, hogy egy vállalkozás alapvetően nyereséget kell termeljen, az öröklési illeték - ha a gyerekek veszik át a társaságot - néhány év alatt kitermelődik (persze nem a tavalyi vagy az idei növekedési adatokból kell kiindulni). Ráadásul az illetékfizetésre ugyanúgy lehet halasztást kérni, mint az adókra. Napi Online www.napi.hu A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Év végére várhatóan meghaladja a 460 ezret az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma
- Egyszerűsített havi bevallás az átalányadózóknak
- Van még pályázati forrás elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához
- Húsz százalékkal nőtt a lízingpiac a második negyedévvben
- NAV: már elérhető a hivatal új ügyintéző felülete
- K&H Bank: az OBA befizetés jelentősen csökkentette a profitot
- Lakáshitelbe menekülhetünk az infláció elől
- Adni jó!
- Fizetési kedvezménnyel segít a NAV
- Szakmai vélemény: még nem késő élni az 1 százalékos iparűzési adó lehetőségével
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..