Ismét a számlázásról az általános forgalmi adó újabb változásának tükrében. |
2009. június 16. kedd, 12:10 |
A Magyar Közlöny ez évi 67. számában jelent meg az egyes adótörvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény, amely néhány kivételtől eltekintve 2009. július 1-jétől lép hatályba.
Most elsősorban az Áfa törvény változásából eredő számlázási problémáikban szeretnénk a segítségükre lenni. Alapvetően természetesen abban, hogy hogyan állítsák ki helyesen számláikat az átmeneti időszakban, de legalább ilyen fontos felhívni figyelmüket arra, hogy helyesen kiállított számlákat fogadjanak csak be.
A legfontosabb alapvető változás, - mely mindenkit érint július 1-jétől - az általános adókulcs 25%-os mértéke. Ha a számla végösszegéből visszafelé számoljuk, akkor ez 0, 20-al való szorzást jelent, vagyis 20%-ot. Az általánostól eltérő ún. kedvezményes 5%-os adómérték megtartása mellett bizonyos termékeknél egy új, 18%-os adómérték alkalmazandó. A törvényváltozás tömör és szűkszavú, de a módosító törvény végén csaknem három oldal foglalkozik azzal, hogy a hatályba lépést, alkalmazást, hogyan kell értelmezni (hatályba léptető, módosító, és átmeneti rendelkezések), erre hívjuk fel az alábbiakban a figyelmüket. Az új adómérték tehát július 1-jétől lép hatályba, amely azt jelenti, hogy azt azokban az esetekben kell alkalmazni először, az átmeneti rendelkezések kivételével, amely ügyben az áfa fizetési kötelezettséget keletkeztető időpont június 30. napját követő időszak. Ettől eltérően kell eljárni a törvény 58. § hatálya alá tartozó ügyleteknél, melyek a korábban folyamatosnak tekinthető ügyletek 58. § (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik. • Ha pedig az esedékesség már június 30-át követő időszakra esik, akkor már csak a tényleges elszámolási időszak a meghatározó • Az előleg átvétele a törvény 59.§-a szerint fizetési kötelezettséget keletkeztető időpont, s ha ez július 1-je előtti, akkor 20 %-os adómértékkel adózik. Ha a végszámla július 1-je utáni időpontra vonatkozik, akkor már az új adómértékkel kell az adótartalmat megállapítani. o Az előleg és a fennmaradó összeg külön-külön képez adóalapot, így különböző adókulcs vonatkozik rá. Az előlegszámlán és a termékértékesítésről kiállított számlán feltüntetett adóalap megállapítása alapvetően attól függ, hogy a szerződésben áfa nélküli, vagy áfá-val növelt ellenértékben történt a megállapodás. • Fordított adózású ügyleteknél a határnap figyelembe vételével kell eljárni, hogy a fizetési kötelezettség határnap előtti, vagy utáni e. Ezekben az esetekben a fizetési kötelezettség napja az a nap, ami az alábbiak közül a leghamarabb következik be: o Ellenérték megtérítése A fentekből tehát látszik, hogy a „folyamatos” teljesítésű szolgáltatásoknál és a korábbi előlegek elszámolásánál igényel a változás fokozott odafigyelést.
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Év végére várhatóan meghaladja a 460 ezret az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma
- Egyszerűsített havi bevallás az átalányadózóknak
- Van még pályázati forrás elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához
- Húsz százalékkal nőtt a lízingpiac a második negyedévvben
- NAV: már elérhető a hivatal új ügyintéző felülete
- K&H Bank: az OBA befizetés jelentősen csökkentette a profitot
- Lakáshitelbe menekülhetünk az infláció elől
- Adni jó!
- Fizetési kedvezménnyel segít a NAV
- Szakmai vélemény: még nem késő élni az 1 százalékos iparűzési adó lehetőségével
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..