59 fajta adót fizetünk Magyarországon Nyomtatás E-mail
2017. március 21. kedd, 00:00

A tavalyi évhez képest eggyel csökkent az adófajták száma Magyarországon, jelenleg 59 adónemből kell a kormányzatnak a költségvetés bevételeit megtermelni. A változás dinamizmusa ugyan nem, iránya viszont biztatónak tűnik - olvasható a Jalsovszky Ügyvédi Iroda felmérésében.


Tavaly óta megszűnt az alapvetően a kamattámogatott hitelekhez kapcsolódó „hitelintézeti járadék” és ugyancsak kivezették a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását. Utóbbit az magyarázza, hogy azt a Bizottság uniós jogba ütközőnek minősítette.

Az újonnan bevezetett turizmusfejlesztési hozzájárulás jövő év január 1-jén lép hatályba, éppen azon a napon, amikor az idén még 18 százalékos áfamérték alá tartozó éttermi szolgáltatások áfamértéke 5 százalékra csökken. Az új adónem pont ugyanebből a szolgáltatáskörből származó (nettó) bevételre lesz fizetendő, 4 százalékos mértékkel. Ez azonban több szempontból is sértheti az EU áfa-irányelvét, ezért ahhoz várhatóan az Európai Bizottságnak is lesz néhány megjegyzése.

A változatlanság gyönyörködtet

A fenti, apróbb változásokon kívül az idei adószerkezet semmilyen lényegi eltérést nem mutat a tavalyihoz képest, és ezen a rekord alacsonnyá, 9 százalékossá vált társasági adómérték sem változtat. Továbbra is velünk élnek a szinte kimutathatatlan bevételt produkáló adónemek, így például a háztartási alkalmazottak után fizetendő adó, amely 2016-ban sem hozott 32 millió forintnál több bevételt az államkasszának.

Az adóbevételeink túlnyomó többségét továbbra is az áfa produkálja (2016-ben is az előző évivel szinte megegyező, kb. 3300 milliárd forint), ami a 27 százalékos rekord-áfakulcs fényében nem is meglepő – ezt követi a szociális hozzájárulási adó és a személyi jövedelemadó.

Előrelépés 2017-ben viszont a munkabért terhelő adók csökkenése: a szociális hozzájárulási adó 5 százalékos csökkenése remélhetőleg hozzá fog járulni a gazdaság kifehérítéséhez. Ennek ideje volt, mert Magyarország 2015-ben még mindig a 4. helyen állt az OECD országok közül a munkabért terhelő adómértékek tekintetében.

Forrás: Világgazdaság Online

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Presidente Kft.
Magyar Rezsõ

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Chicken-Food Kft.
Héjas Tibor

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
East Side Hair Kft.
Fazekas Richárd

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Qualitas T&G Kft.
Szilvia Kovács

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető