Ha egyetért, nincs teendője Nyomtatás E-mail
2017. április 13. csütörtök, 00:00

Aki egyetért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője. Május 22-e után ugyanis a bevallási tervezet hivatalos bevallásnak minősül majd, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó. Lényeges, hogy mindenki nézze át a tervezetet, mert az adózók felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzon semmi – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.


Az ügyfélkapuval rendelkezők már március közepétől elérik a NAV által készített szja-bevallási tervezetüket. Azoknak is elkezdte már a postázást az adóhivatal, akik március 16-ig kérték tervezetük megküldését papíron. Május 2-ig mindenkinek megérkezik majd ez a dokumentum.

Aki kézhez kapta a tervezetét, fontos, hogy figyelmesen olvassa el a kapcsolódó tájékoztató levelet, abban ugyanis minden tudnivalót megtalál. A bevallási tervezetet egyeztetni kell a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal. Ha nincs eltérés az adatokban, és egyéb kiegészítés, módosítás sem szükséges, akkor nincs további teendő. A dokumentumot tehát nem kell visszaküldeni a NAV-nak és nem kell az ügyfélszolgálatokra sem bevinni, ugyanis az minden további adminisztráció nélkül, automatikusan hivatalos adóbevallássá válik május 22-e után.

Amennyiben élni kívánnak a lehetőséggel, nem kell megvárni a május 22-i határidőt az 1+1 százalékos felajánlással, amelyet egyszerűen az új felületen keresztül is be lehet nyújtani, akár a bevallástól függetlenül is.

Akik megkapták a tervezetet papíron és nem értenek egyet az abban szereplő adatokkal, azok május 22-ig a 16SZJA nyomtatvány kitöltésével tudják bevallási kötelezettségüket teljesíteni. Aki időközben regisztrált az Ügyfélkapura, az új elektronikus felületen egyszerűbben tudja módosítani, kiegészíteni a bevallási tervezetét.

Ha a NAV hiányol valamilyen adatot, erről is érkezik értesítés a postán megküldött tervezet mellett. Ez esetben, amennyiben nincs más eltérés az adatokban, csak a mellékelt kiegészítő adatlapot kell kitöltve visszaküldeni a NAV-nak.

További információ a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) olvasható vagy általános tájékoztatás a 06-40/42-42-42-es telefonszámon kérhető.

Forrás: Objektív Hírügynökség

Az elmúlt öt hónapról rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák szerint, január-májusban 3,4 millió vendég 7,9 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégszám 8,2%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 6%-kal haladja meg a tavalyi értéket – hangsúlyozta Glázer Tamás. A turizmus tehát ismét bizonyított a nemzetgazdaság egyik húzóágazataként. A beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában a vártnál is jóval többet nyújtani a látogatóknak. A legtöbb vendég Budapestre érkezik, ám a SZÉP Kártya segíti oldani vendégforgalmunk Budapest-centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását, hiszen az elfogadóhelyek több mint 80%-a vidéken van. Az Észak-Magyarország régió a 3. legnépszerűbb belföldi úti cél, a régióban eltöltött külföldi és belföldi vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 2 milliót, ami több mint
13%-os növekedés az előző évhez képest – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte továbbá, hogy az észak-magyarországi turisztikai régió az év 365 napján kínál tartalmas és kellemes időtöltési lehetőséget, így mind a négy évszakban vonzza a turistákat. Olyan, jól ismert és szeretett térségei vannak, mint Eger és térsége, Mátra, Nógrád, Miskolc-Bükk, Aggtelek, vagy Tokaj-Zemplén. A minőségi szálláshelyek, a nemzeti parkok és a borvidékek mellett az élményközpontúságot emelte ki Glázer Tamás, amiben – szavai szerint – Eger verhetetlen, a legfeltűnőbb változáson azonban Miskolc ment keresztül: iparvárosból kulturális és aktív turisztikai úti céllá vált pár év alatt. Az „Egészségtudatos hegyvidék" mottóval népszerűsített Észak-Magyarországon minden rendelkezésre áll, ami a rekreációhoz szükséges: a vizeken kívül számos más gyógytényező – mofetta, gyógybarlang, gyógynövények, ivókúra – is megtalálható itt. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy tovább bővüljön a régió vendégfo
rgalma. Jelenleg a vendégéjszakák 80%-a belföldi vendégeknek köszönhető, ezért a társaság törekvése a külföldi vendégek arányának növelése is – hangsúlyozta Glázer Tamás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2015. július 14.
 

Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!

Formax Jármûalkatrészgyárt... Formax Jármûalkatrészgyártó Kft.
Kovácsné Jakab Csill

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Colliers Magyarország Nemzetk... Colliers Magyarország Nemzetközi Kft.
Szabó Szilvia

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
Szendrõ-Galva Kft.
Kökényesi Róbert

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető
VMFT
Verbászi András

Partner ajánlása ismerősnek
További adatok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Feltöltött állományok >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Ismerősök >> További adatok megtekintése csak regisztrált tagjainknak lehetséges..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Bemutató üzemmód, csak az adatok egy része hozzáférhető