Már az uborkaszezon sem a régi! - hogyan élhetik túl a kkv-k? |
2009. július 13. hétfő, 03:00 |
Hogyan élheti túl egy kkv a nyári holtszezont? Míg a turizmusban foszezon a nyár, a kis- és közepes vállalkozások többségénél a július-augusztus holtszezon, amikor jelentősen megcsappannak a bevételek.
Azonban a válság hatására az idei "uborkaszezon" a szokásosnál is nehezebbnek ígérkezik. Hogyan juthat minimális befektetés árán többletbevételhez egy kkv a "leguborkább" uborkaszezonban is? Miért nem vásárolnak a válságban az emberek? "A legfontosabb két ok a következő: egyrészt az emberek a válságban befelé fordulók lesznek, a maguk bajával vannak elfoglalva és kevésbé veszik észre a hirdetést és a marketing üzeneteket. Másrészt az a hirdetés, az a marketing üzenet, aminek eddig ellen bírt állni a vevő annak most még jobban ellen fog állni! Tehát ha eddig nem működött egy hirdetés, akkor nem is fog" - magyarázza Wolf Gábor kkv marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója. Hacsak, - tette hozzá - meg nem változtatjuk a kereteket: A megoldás: csak egy kis átalakítás! Ugyanis akik eddig nem reagáltak egy bizonyos üzenetre, egy másik üzenettel még elérhetők. Akik eddig egy bizonyos terméket egy okból elutasítottak, azok most megvehetik egy másik ok miatt, és amit eddig egy vevőkör elutasított, az most értékes lehet egy másiknak! Ezért, az ilyenkor szokásos, költséges új termék bevezetés helyett, elég átalakítani, vonzóvá tenni a régit. Erre több hatékony megoldás létezik: - Új csomagolás. Ha eddig lila volt, most legyen zöld; ha nagy volt, most legyen kicsi, zsebre tehető, ha dobozban volt, most legyen zacskóban. A lényeg, hogy legyen teljesen más, mint eddig volt. - Új név. Ha eddig a termék egy probléma megoldását árulta, akkor mostantól kínáljon elérhető előnyt. Ha eddig karcsúságot ígért, most kínálja a kövérség ellenszerét, vagy a csábító külsőt, vagy egészséges szívet. - Új piac. Ha eddig a kis cégek voltak a vevők, most kínálhatjuk sikerorientált kisvállalkozóknak. Ha eddig a fiataloknak, akkor most azoknak, akik nem érzik magukat öregnek. Az a fontos, hogy adjunk el másnak, mint akiknek eddig. A termék átalakításának módszere nem csak az uborkaszezont segít átvészelni, hanem segít megerősödni, és nagyobb lendülettel kezdeni a szezont, amikor újra beindul az üzlet - mondta Wolf Gábor kkv marketing szakértő. A suszter, akinek nem lyukas a cipője "Pontosan ezekkel módszerekkel alakítottuk át és vezettük be újra a kkv-knak szóló Navigátor Marketing Magazint (www.navigatormarketingmagazin.hu). Megváltozott a név, a desing, a csomagolás. Mindez minimális költséget jelentett és a felturbózott Navigátorral a nyár első harmadában foszezont meghazudtoló eredményeket értünk el" - árulta el Wolf Gábor. Az egyik legjobban bevált nyári akció - "Ahány fok, annyi % engedmény!" A kampány lényege, hogy egy adott napon (vagy hétvégén) a cég egyes termékeire akkora engedményt kínál, ahány fok van éppen! Legyen a mérőeszköz a bolt külsején lévő hőmérő, vagy a met.hu aktuális hőmérsékletjelentése - a lényeg, hogy ha 25 fok van, akkor 25% engedmény, de ha 30 fokos hőség van, akkor hadd kompenzáljuk a hőgutát egy még nagyobb kedvezménnyel! Forrás: Front Page Communicatin A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Nincs érdemi javulás a magyar kkv-k digitális versenyképességében egy felmérés szerint
- Az MVM szeptember második felétől küldi az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak
- ÉVOSZ: finanszírozási nehézségek jelentkeznek az építőiparban
- Egy kutatás szerint a kkv-k többségének nincs digitalizációs stratégiája
- K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait
- K&H: a kis és közepes vállalkozások 89 százaléka rendelkezik biztosítással
- K&H: alaposan körülnéznek a kkv-k hitelfelvétel előtt
- Hazai virág vásárlásával segíthetjük a magyar termelőket
- Felmérés: a romániai kkv-k harmada leépítésre készül a magas energiaárak miatt
- MKIK: az energia árak emelkedése 12 ezer kkv-t hoz nehéz helyzetbe
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..