Tovább esik az építőipar |
2010. január 29. péntek, 03:00 |
Immár a negyedik recessziós év köszönt 2010-ben az építőiparra. Az építési piac válságának elhúzódása idén felerősítheti a negatív folyamatokat - foglalja össze az ÉVOSZ az idei várakozásokat. Idén mintegy 1800 milliárd forint értékű országos építés-szerelési tevékenységet vár a szövetség, melynek mintegy 50-55 százaléka lehet közmegrendelés. Ez a recessziós mélyponton való stagnálást és a 2006-os, utolsó jó évhez képest 36-37 százalékkal kisebb teljesítményt jelent. Az ÉVOSZ által megkérdezett cégek úgy látják, hogy a mélyépítés, infrastruktúra-építés és környezetvédelmi beruházások területén 2-5 százalékos bővülés, a magasépítés, szak- és szerelőipar területén további 3-4 százalékos csökkenés, a lakásépítés területén további 10-12 százalékos visszaesés várható. A választások miatti lassulás még jövőre is érezteti a hatását. A szövetség várakozásai szerint a felszámolási hullám 4500-5000 vállalkozást idén is magával sodor, köztük közepes és nagy cégeket is. Az ágazatban csak minden harmadik embernek van munkaszerződése, a többiek vállalkozási formában vagy a szürke-, feketegazdaságban végzik tevékenységüket. Ez a jelenség a recesszió idején nem fog változni, miként az ágazat szervezeti struktúrája sem. Negatív tendencia a megszűnő és újonnan piacra lépő szervezetek nagy számán túl a magas fluktuáció, melyhez bővülő mozgásteret ad az alvócégek 15 százalék fölötti aránya. Komoly gondot jelent, hogy semmi jel nem mutat az építésüggyel összefüggő, elhúzódó gazdasági perek felgyorsulására - mutatnak rá a szövetség vezetői. Az építőipari piac elhúzódó válsága részben elfedi a szakmunkaerő hiányának és a képzés nehézkességének problémáit, pedig a szakmunkás-utánpótlás elégtelensége továbbra is komoly gondok forrása lehet a jövőben. Az építőipar érezhető élénküléséhez a második félévtől 15-20 százalékos szerződésállomány-növekedésre lenne szükség a tavalyi adatokhoz képest, erre azonban egyelőre semmi nem utal.
Forrás: Napi Gazdaság www.napi.hu A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Nincs érdemi javulás a magyar kkv-k digitális versenyképességében egy felmérés szerint
- Az MVM szeptember második felétől küldi az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak
- ÉVOSZ: finanszírozási nehézségek jelentkeznek az építőiparban
- Egy kutatás szerint a kkv-k többségének nincs digitalizációs stratégiája
- K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait
- K&H: a kis és közepes vállalkozások 89 százaléka rendelkezik biztosítással
- K&H: alaposan körülnéznek a kkv-k hitelfelvétel előtt
- Hazai virág vásárlásával segíthetjük a magyar termelőket
- Felmérés: a romániai kkv-k harmada leépítésre készül a magas energiaárak miatt
- MKIK: az energia árak emelkedése 12 ezer kkv-t hoz nehéz helyzetbe
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..