Jól járt, aki OTP-vel vágott neki az évnek |
2010. február 02. kedd, 03:00 |
Minden idők harmadik legpörgősebb évkezdete volt a mostani január a BÉT-en, bár a duplikált forgalom nem érte el az ezermilliárd forintot. A vezető papírok közül az OTP rajtolt legjobban. Igyekezniük kell a letiltott alapkezelő ügyfeleinekVisszajött 21 600 alól a BUXSzabad az út az econet tőkeemelés előttJól kerestek a magyar bankvezérekFigyelmetlenségből borította fel a piacot az OTP. A harmadik legmagasabb januári forgalmat regisztrálta idén a BÉT, a most mért 924 milliárd forintot csak a 2007-2008-ban sikerült az év első hónapjában túlszárnyalni, igaz akkor közel 50 százalékkal. A piaci szereplők összetételének változását, azaz a kisrészvényesek térnyerését az intézményekkel szemben jól jellemzi, hogy míg a tavaly előtti 1400 milliárd forintos forgalom 323 ezer kötésből jött össze, azaz az átlagos kötésnagyság 4,3 millió forint volt, addig most több mint 450 ezer kötést regisztráltak, azaz a kötésnagyság épphogy meghaladta a 2 millió forintot. (A forgalom és a kötésszám duplikált adatok, mert azokat az ügyletben résztvevő mindkét brókercég beszámítja a statisztikába). A brókercége közötti versenyben egyre jobban elhúz az Erste, a KBC év végi gyengébb szereplése - melyet a pletykák szerint pár meghatározó üzletkötő távozása okozott - ezek szerint nem csak pillanatnyi megbicsaklás volt. Az Erste 232 milliárd forintnyi azonnali piaci kötéssel messze a legnagyobb forgalmú brókercég, a második helyezett Concorde "csak" 118 milliárdnyi foritnyni üzlet megkötésénél segédkezett. A dobogó harmadik fokára 86 milliárddal a Buda-Cash állhatott fel. A forgalom legnagyobb része januárban is OTP-ben bonyolódott, a bankpapír duplikált forgalma meghaladta a 690 milliárd forintot. A blue-chipek közül 6,3 százalékos drágulással ráadásul ez bizonyult az első hónap legjobb befektetésének. A Mol bár látványos rallyval indította az évet, árfolyama 17 ezer forintról 20 ezer forint fölé emelkedett, végül csak 2 százaléknyi plusszal és 210 milliárd forintos duplikált forgalommal búcsúztatta a januárt. A Richter és a Telekom számára egyaránt mínuszosra sikerült a hónap. Forrás: Napi Hírek www.napi.hu A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, ahol a gyakorlatban próbálhatja ki a vállalatgazdaságtani ismereteit. A magyar gazdaság, a vidékfejlesztés, a leader közösségek, az erőforrás gazdálkodás, az informatika, a marketing és a világgazdaság fő hírei. |
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Nincs érdemi javulás a magyar kkv-k digitális versenyképességében egy felmérés szerint
- Az MVM szeptember második felétől küldi az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak
- ÉVOSZ: finanszírozási nehézségek jelentkeznek az építőiparban
- Egy kutatás szerint a kkv-k többségének nincs digitalizációs stratégiája
- K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait
- K&H: a kis és közepes vállalkozások 89 százaléka rendelkezik biztosítással
- K&H: alaposan körülnéznek a kkv-k hitelfelvétel előtt
- Hazai virág vásárlásával segíthetjük a magyar termelőket
- Felmérés: a romániai kkv-k harmada leépítésre készül a magas energiaárak miatt
- MKIK: az energia árak emelkedése 12 ezer kkv-t hoz nehéz helyzetbe
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..