A magyar vállalkozók többsége még fél nekivágni a nagyvilágnak |
2013. szeptember 05. csütörtök, 00:00 |
A magyar vállalkozók többsége egyelőre még nem él a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségével. Ennek magyarázata csak részben az, hogy nincs információjuk róla. Tulajdonostársával, Szakál Pállal 2008 őszén nyitották meg koktélbárjukat, de még másfél évig keresték az irányt. Ennek során a feje tetejére állították a marketinget: a szájhagyományra és a külföldiekre építkeztek, soha nem engedtek be több vendéget, mint amennyit magas színvonalon ki tudnak szolgálni. Így érték el a sikert, azt, hogy az ország legjobb koktélbárjaként tartják számon a vállalkozást. Azt, hogy tavaly a budapesti Boutiq’Bart a koktélbárok globális toplistáján a 43., az európai rangsorban pedig a 21. helyre sorolták. Szavaiból kiderült: azért jelentkezett a Példakép versenyre, mert saját karrierjével szeretné bizonyítani, hogy mindent meg lehet csinálni. Nem kell hozzá más, mint erős elhatározás és következetes, kemény munka. Miközben a bartender egyre népszerűbb, a kőfaragó szakma kihalóban lévő mesterség Magyarországon. Ezért is volt nagy szerencséje Varga Attilának, amikor a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete felajánlott számára egy európai mesterképzési lehetőséget. Ugyanakkor ő is úgy látja, hogy a hazai kkv-szektorban még nincs mérhető pozitív hatása a külföldi tapasztalatszerzésnek. „Tizenketten indultunk a képzésen, hét országból és hatan fejeztük be; ma én vagyok az európai kőfaragó mester cím egyedüli tulajdonosa Magyarországon” – mondta el. A program keretében bejárta Európát: dolgozott Németországban a kölni dóm restaurálásán, Olaszországban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban. A diplomáját kimagasló teljesítménnyel védte meg Brüsszelben, német nyelven. Ebben nagy szerepe volt a jó szakmai alapoknak, a család, a cég támogatásának. Családi vállalkozásukban sajátította el a kőfaragó szakmát, édesapja, Varga Árpád irányításával, aki elismert szakember a műkőkészítő szakmában. Hazatérve sokkal bátrabb lett, megnőtt az önbizalma, a mestercím révén vállalkozásuk profilja és rendelésállománya is bővült. Országszerte immár kilenc nagy méretű köztéri alkotás, számos emléktábla és a gödöllői Szentháromság Templomban 14 dombormű stációsorozat dicséri a 32 éves kőfaragó mester, kőszobrász tudását. Nagy elismerésnek tartja, hogy amikor hazajött, rögtön beválasztották a dunai alsórakpart felújításának szakértői bizottságába. Neki köszönhető, hogy annak fala végül szakszerűen lett megépítve. Azóta is sokfelé, számos restaurálásnál, beruházásnál kérik ki véleményét. Nagy álma egy fordulat a hazai építőiparban a minőség felé, amikor már nem a munka legolcsóbb elvégzése és a minél több pályázati pénz megszerzése a fő szempont. A Példakép Pályázatra ugyancsak az ipartestület hívta fel Varga Attila figyelmét. Azért döntött az indulás mellett, mert szeretné a kézműves mesterségeket népszerűsíteni. Személyes útjával is bátorítani akarja a fiatalokat - és három gyermekét - a megmérettetésre, mert „mindenképpen megéri”. Cégnévjegy Boutiq’Bar Ügyvezető: Nagy Zoltán Árbevétel (2012, millió Ft): 37,217 Foglalkoztatottak (fő): 11 Honlap: www.boutiqbar.hu Varga és Fiai Kft. Ügyvezető: Varga Árpád Árbevétel (2012, millió Ft): 35,463 Foglalkoztatottak (fő): 10 Honlap: www.vargako.hu Forrás: Kocsi Margit, Világgazdaság Online
|
Ügyfélszolgálat, bejövő híváskezelés, túlcsorduló hívások kezelése, kampányvonalHogyan tud úrrá lenni a folyamatosan csöngő telefonokon?Üzembiztos módszert mutatunk: munkatársai helyett mi fogadjuk cége beérkező hívásait (vagy azok egy részét, igényei szerint), nyugodt mederbe terelve feladatait.Érdekel |
|
|
|
Hideghívások, telemarketingLead generálás, időpont-egyeztetés, piackutatás, közvélemény-kutatásÉrtékesítők, cégvezetők számára aranybányaSikerdíjas tárgyalási időpont egyeztetés friss és szűrt cégadatbázisból Érdekel |
|
|
|
Adatbázis, e-mail lista, telefonszám listaLépéselőny Önnek, a konkurensei előtt - Tessék, válasszon vevőt magának!Marketing adatbázis, amire szüksége van ahhoz, hogy végre beinduljon a cégeÉrdekel |
|
|
|
Hírlevél kampányok, tömeges és célzott eDM küldésA tömeges DM levél küldés bizonyítottan hatékony módja annak, hogy növelje a forgalmát!Ne bajlódjon az adatbázis építéssel! Csoportos e-mail küldés, eDM marketing szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére.Érdekel |
|
|
|
SMS kampányokÉrjen el egyszerre több ezer ügyfelet azonnal! Az olcsó és kiemelkedően hatékony kampány, amire eddig várt!Tegyük fel, hogy időszakos akciója hírét gyorsan szeretné potenciális vagy már meglévő ügyfelei ezreihez eljuttatni. Milyen módszert választ?Érdekel |
Kapcsolódó cikkek
- Nincs érdemi javulás a magyar kkv-k digitális versenyképességében egy felmérés szerint
- Az MVM szeptember második felétől küldi az új szabályok szerinti energiaszámlákat a mikrovállalkozásoknak
- ÉVOSZ: finanszírozási nehézségek jelentkeznek az építőiparban
- Egy kutatás szerint a kkv-k többségének nincs digitalizációs stratégiája
- K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait
- K&H: a kis és közepes vállalkozások 89 százaléka rendelkezik biztosítással
- K&H: alaposan körülnéznek a kkv-k hitelfelvétel előtt
- Hazai virág vásárlásával segíthetjük a magyar termelőket
- Felmérés: a romániai kkv-k harmada leépítésre készül a magas energiaárak miatt
- MKIK: az energia árak emelkedése 12 ezer kkv-t hoz nehéz helyzetbe
Lépjen kapcsolatba a Virtuális Irodaház Tagjaival - egy kattintással!
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..
Regisztrációhoz kattintson ide..